Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
szárvárosban, amelynek egyetemén is hallgatott két féléven át előadásokat. Levéltári segédtisztté kineveztetvén, 1926. január 2-án lépett az Országos Levéltár szolgálatába. Fél évszázaddal ezelőtt az Országos Levéltárnak afféle történettudományi intézeti funkciója is volt. Az egyetemek történelmi tanszékei mellett ui. nem működött hivatásos kutató gárda s az Akadémiának sem volt Történettudományi Intézete. Klebelsberg Kuno, a magyar történettudomány nagy szervezője bizalmas munkatársának, Csánki Dezsőnek főigazgatósága idején az Országos Levéltár fiatal levéltárosai kiváló történészek is voltak. A bécsi másfél esztendő a húszas-harmincas évek történettudományi igényekkel dolgozó levéltár az egész életére szólóan meghatározta Varga Endrének, mint valamennyi fiatal kartársának is, pályafutását. A példaképükül szolgáló, nagy levéltáros-generáció a levéltári munka értelmét csak a történettudomány szolgálatában látta. Neveltjeik azonban, a Varga Endre nemzedéke, áttörvén a historizmus egyoldalúságának korlátáit, levéltártudományi dolgozataikkal és gyakorlati tevékenységükkel megalapozták a modem levéltári szemléletet és kimunkálták a magyar levéltárügy újjászervezésének alapjait. Varga Endre maga is sokat foglalkozott levéltártam kérdésekkel. írt a francia gazdasági levéltárakról, a nyugati államok ipari, kereskedelmi és pénzintézeti levéltárairól, a provenienda elvéről, a levéltárrendezésről, a levéltári és irattári rendszerekről s mintaszerű beszámolót Csehszlovákia levéltárügyéről. Kisebb cikkekben és könyvismertetésekben is nemegyszer tért vissza levéltártudományi és levéltárszervezési kérdésekre. Néhai Párdányi Miklóssal közös munkában elkészítette a bírósági levéltárak alapleltárát s Veres Miklóssal - szinte halála napjáig dolgozva e levéltárak ismertető leltárát. Feltárta a bírósági levéltáraknak a Rákóczi- szabadságharc történetére vonatkozó forrásanyagát. Rendezett történeti és levéltári kiállításokat, amelyeknek katalógusát is, legalább részben, ő írta. Több tanulmányban foglalkozott egészségügy-történeti kérdésekkel (főképpen az 1848-49-es honvédség egészségügyi szervezetével). Érdekelték a térképezés problémái is, amelyeknek két kitűnő tanulmányt szentelt. Levéltári szolgálatának túlnyomó részét a Bírósági Levéltárak referenseként majd 1932-től, főigazgatóhelyettesi kinevezése, 1957 után is, egészen nyugdíjazásáig, vezetőjeként töltvén el, történettudományi munkásságának, terjedelemben és jelentőségben is, legnagyobb részét - érthetően - a Bírósági Levéltárak anyagára épülő tanulmányai és könyvei alkották. írt az ügyvédi „osztály” kialakulásáról, II. József jogszolgáltatási rendszeréről, a magyar jogszolgáltatás e korbeli átszervezéséről. Egy tanulmányában a bányaügyi jogszolgáltatás feudáliskori történetével foglakozott. Szerkesztette a magyar bírósági szervezet és perjog c. levéltári tanfolyamsegédletét s ebbe az 1526-1861. év történetének fejezeteit ő írta. „A királyi Curia története, 1780-1850” című kötetét, amely kandidátusi disszertációjából nőtt ki, közvetíenül halála előtt fejezte be. Történettudományi munkásságának talán legmaradandóbb s rá legjellemzőbb alkotása az általa, Bakács István, néhai Bottló Béla, Dávid Zoltán, Ila Bálint és néhai Párdányi Miklós közreműködésével, szerkesztett s alapos bevezető tanulmányával ellátott „Úriszék” című, testes forráskiadvány, amely XVI-XVII. századi peres szövegeket tett közzé, a legkényesebb nyelvészeti igényeket is kielégítő akríbiával. Végtelen odaadással végzett, lankadaüan munkában múlt el élete. Mintegy másfél éve támadta meg korunk legalattomosabb betegsége, a rák. Kórházi kezelések felfrissüléseivel meg-megszakított, fájdalmas úton haladt az utolsó állomás felé. Tisztában volt betegsége végzetes voltával, de ez a tudat nem gyengítette el, sőt testi ereje fokozatos hanyatlásával fordított arányban, egyre intenzívebb munkára ösztönözte. Van valami jelképes abban, hogy ő, akinek a minőség mindig előbbrevaló volt a határidőnél s egy életen át küzdött a terminusokkal, halála után két gondosan kimunkált tanulmánnyal és egy 390
