Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

figyelmét. E munkával, mely tudományos helytörténetünk vonatkozásában sok szempontból úttörő jelentőségű lett volna, már erősen előrehaladott állapotban volt, mikor 1953 nyarán megtámadta a gyilkos és gyógyíthatatlan betegség. Kórházi kezelésekkel már meg-megsza- kított utolsó esztendejében is változatlan lelkiismeretességgel végezte hivatali és hivatalon kívüli tudományos munkáját. Halála előtt alig másfél hónappal, mikor az orvosok, már tudták, hogy csupán hetei vannak hátra, még lelkesedve beszélt arról a szívéhez oly közelálló levéltári munkáról, a városi levéltár feudáliskori rendezetlen anyagának küszöbönálló rendezéséről, mely reá várt. A halál azonban, mely még hosszú hetek kínos szenvedését tartogatta számára, meggátolta terveinek valóra váltását, mint ahogy meggátolta az is, hogy elfoglalhassa azt a vezető állást, melyre egy nagy dunántúli levéltárunkban akkor már ki volt szemelve. Türelemmel viselt hosszas szenvedés után alig egy hónappal 26. születésnapja után, 1954. május elején halt meg. S bár személyesen csak kevesen ismerhettük, tragikus halála osztatlan, széleskörű részvétet keltett. Csendes, finom egyéniségének emléke azonban nem fog eltűnni szívünkből. Vörös Károly LK, 1954. 291 -292. p.

ii

1954. május 6-án hosszas szenvedés után elhunyt Ulreich Tibor a Szombathelyi Állami Levéltár főmunkaerője. Jogásznak indult és 1952-ben bírósági szolgálatból lépett át a levéltárba. Levéltári munkájának másfél éve alatt nagy lelkesedéssel dolgozott a levéltár feladatainak minden ágában. Jogi és közigazgatási ismereteit, intenzív tudományos érdeklődését, szülővárosának, Szombathelynek múltja iránt egyaránt jó eredménnyel használta fel levéltári munkájában. Távolabbi céljaként szabad idejében szülővárosa történetének feldolgozását kezdte meg, s ennek bevezetéseként szombathelyi eredetű sajtótermékek hatalmas bibliográfiáját állította össze. Már tervbe volt véve egyik dunántúli levéltári vezetőjévé való kinevezése, amikor gyógyíthatatlan betegsége végleg ágyba döntötte. Tragikus halála nagy részvétet keltett nemcsak közvetlen munkatársai, hanem mindazok körében is, akik őt személyesen vagy munkáján keresztül ismerhették.

N. N. LH, 1954.1-2. sz. 139. p.

Vadász István (1915-1969)

1969. szeptember 6-án hajnalban tragikus hirtelenséggel távozott el az élők sorából. Halála mélységes megdöbbenést okozott mindannyiunk szívében, szomorú elmúlását azonban kétszeresen fájlalják azok a munkatársai, akik közvetlen közelről ismerték ezt a szeretette- és ugyanakkor sajnálatraméltó embert.

Vadász István 1915. február 17-én született Trencsénben. Középiskoláit Budapesten végezte. Közszolgálati pályafutását a Művelődésügyi Minisztérium számvevőségén kezdte meg 1945 májusában, ahol először számviteli díjnokként, majd 1945 májusától számtisztként dolgozott. 1951. január 1-én helyezték át levéltári területre. A levéltárak Országos Központjának költségvetési osztályán, majd a jogutód levéltárak Gazdasági Hivatalában tevékenykedett főkönyvelői, főelőadói, majd II. osztályú gazdasági-igazgatói beosztásban. Ez utóbbi minőségben került át 1967. december 1-ével a Pest és Nógrád megyei levéltárba, mely intézménynek haláláig dolgozója volt. A szűkszavú életrajzi adatok nem sokat árulnak el Vadász Istvánról. Rejtve marad mögöttük az ember, a komoly pénzügyi szaktudással ren386