Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

központ helyettes vezetőjének kérésére adott tájékoztatóját tartja a vele szemben érzékelt retorziók okául. Fizetésemelési kérelmét elutasítják, szakmai publikációit a levéltári szaklapok nem jelentetik meg, bár azok értékét szerzőjük a gyakorlatban való alkalmazásukkal igazoltnak látja. Jóllehet a fent idézett, 1958-ban született feljegyzésének időszakában is jelennek meg cikkei a Gazdasági Figyelőben és több üzemi újságban. 1959-ben már a Századokban publikál, és a Levéltári Híradó is közli egy szakmai írását. Beilleszkedése a párttaggá jelöltséggel, majd 1960-ban tagfelvételével következik be. 1961-ben már az Német Demokratikus Köztársaságba utazhat a Levéltárak Országos Központja küldöttjeként. Munkásságában új szín a várostörténet megjelenése. „A budapesti városatyák panamái” című, 1962-ben kiadott kötetében, bár vaskosan sulykolja olvasójába az ideológia által megkövetelt tételeket, mégis máig érdeklődéssel olvasható összegzést ad a két világháború közötti városvezetés viselt dolgairól. Tudományos tevékenységéhez lendületet adott, hogy 1963-tól a tudományos Minősítő Bizottság aspiránsa lehetett, és 1967-ben sikerrel meg is védte A magyar bányamunkásság harcai, 1934-1944 címmel írt kandidátusi disszertációját. Levéltárosi tevékenysége mellett mindig ott kísért a vágy; csak kutató történészi feladatokat vállalni, de az erre szakosodott intézményekbe való elhelyezkedésre nem nyílott lehetősége. A felszínre került levéltáros-történész dilemma, amelyet oly sokszor vitatott meg a levéltáros társadalom, a ’60-as években sajátos megoldásként biztosított lehetőséget számára: a Magyar Történelmi Társulat 1967-ben alakult Üzemtörténeti Szakosztályának titkára, majd alelnöke lett. A sikeresnek bizonyult szekció munkájában aktívan részt vállalt, és munkájának eredményességét is jelzi, hogy szakfolyóiratuk, az Üzemtörténeti Értesítő kiadása mellett, amelyben gyakran kiváló gazdaságtörténeti írások szerepeltek. 1972- ben egy nemzetközi üzemtörténeti konferencia megrendezésére is jutott az erejükből. Az üzemtörténet művelése - újszerű aldiszciplína lévén - szakmai kihívást is jelentett számára, egyben egzisztenciális lehetőségeket is rejtett magában. Munkahelyi karrierje ebben az időben felfelé ívelt. 1970-ben a gazdasági szervek osztályának vezetésével bízták meg, amelyet 1975-ig irányított. A levéltári munkának és a történettudomány művelésének, illetve az intézményen belüli, és az azon kívüli tevékenységnek az arányát a munkahelyi vezetés aggodalmasan méricskélte. Történészi karrierjének alakulását és a nem csak puszta erkölcsi elismerést hozó munkák előtérbe helyezését a mindenkori párt- és munkahelyi vezetés szemöldökét ráncolva szemlélgette, és bár olykor elismerték megfogalmazott kifogásai jogosságát, „ellenkezésre hajlamos habitusa”, valamint az őt ért kritika visszakézből való elutasítása miatt nem tekintették a szocialista vezető példaképének. Pályájának újabb fordulata a levéltár épületének akut problémáival kapcsolódott össze. Budapest Főváros Levéltára a második világháborús ostrom óta elhelyezési gondokkal küzdött, és a ’70-es években az intézmény és a városvezetés is a nehézségek megoldására törekedett. Szekeres József a levéltár elhelyezésével kapcsolatos tárgyalások során meghatározó szerepet játszott, és végül az intézmény anyaga jelentős részének elhelyezését biztosító Magyar Szentföld templomépületének átalakításában, az akkoriban példa nélkül álló tömeges irat fertőtlenítés megszervezésében és a költözés lebonyolításában maradandó érdemeket szerzett. Az 1975-ben megkapott új részlegben a korábbi levéltárosi feladatkörétől eltérően a levéltár technikai osztályának vezetésére és az állományvédelmi műhelyek felállítására kapott megbízást. A nem éppen kitüntetésnek érzett feladatot nagy körültekintéssel és szakszerűséggel végezte el. A nemzetközi tapasztalatok, és a szakirodalom áttekintése alapján siker354