Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

szokott gondossággal és alapossággal számos más, későbbi feladata mellett, 1957-ben adta ki munkájának eredményét a Fontes sorozat keretében. Maradt ereje és energiája a levéltári alapleltározási munkában való részvételre, így készítette el Felhő Ibolyával a Pénzügyigazgatási levéltárak c. kiadványt, a sorozat második darabját. A háború után pályafutása a budapesti Tudományegyetemen is folytatódott. 1946-ban habilitált, s lett magántanár a bölcsészeti karon. 1947-től már az akkor indult esti tagozat tanáraként, ekkor még külső előadóként tanította a magyar történelmet. Tegyük hozzá, az akkori esti tagozat nem is hasonlítható össze kései utódjával. Itt valóban a háborús években az egyetemről kimaradt, vagy oda el nem juthatott hallgatóknak tanítottak, s tanár és diák egyaránt a legjobb teljesítményre törekedett. Bizonyára itt formálódtak ki Sinkovics István tudósi és tanári felfogásának azon alapelvei, melyek egész élete során jellemezték őt. 1951-ben előbb az Országos Levéltárba nevezték ki őt, a családi levéltárakkal foglalkozó osztály vezetőjévé, de néhány hónappal később hivatalosan is áthelyezték az akkor már Eötvös Loránd nevét viselő Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol a Történeti Intézet docense lett, majd a tanszékek visszaállítása után a Középkori Magyar Történeti Tanszéken tanított. Aktív részt vállalt az új egyetemi tankönyvsorozat megírásában és egyre jobban elmélyedt a 16-18. század magyar történetének tanulmányozásában. 1956-ban egyetemi tanári címet kapott. Ezekben a valóban nehéz években távoltartotta magát a karon néha oly hevesen dúló politikai küzdelmektől és mindig a tanítással, hallgatóival, a bölcsészkari oktatás színvonalának emelésével törődött. Pártatlanságát, szakértelmét, erkölcsi tisztaságát mindenki ismerte és elismerte, amit jelzett az is, hogy 1956-ban szinte egyöntetűen választották a kari forradalmi bizottságba, és még utána a tisztogatások során sem vonta senki kétségbe jó szándékát és segíteni akarását. A hatvanas és hetvenes években tanári munkája mellett is óriási feladatokat vállalt magára. 1963 és 1966 között dékánként irányította a kar munkáját. 1969-ben Lederer Emmától vette át a Történelem Segédtudományai Tanszék vezetését és irányította ettől kezdve a hazai levéltárosképzést, amelyben egyébként kezdettől fogva közreműködött. Egyben a Levéltári Tanács elnökeként a magyar levéltárügy nagy átalakulásának időszakában vállalt e munkában is irányító, koordináló szerepet. Sinkovics István csaknem négy évtizeden át a mai magyar történész és levéltáros társadalom Budapesten végzett részének derékhadát nevelte fel, tanította és egyengette pályafutásukat. Azok, akik a szó igazi értelmében tanítványai lehettek, bizonyosan sohasem felejtik el őt. Sinkovics István különleges egyéniség volt a bölcsészeti karon. Egyetemi tanárként, fontos beosztások sorának birtokosaként is hivatásának érezte a pedagógiát. Szeretettel és igazságosan volt szigorú, követelt és ellenőrzött, foglalkozott diákjaival. A hozzá fordulókat szívesen segítette pályájuk kezdetén, még arra is szakított időt, hogy egy-egy szakdolgozójával kutatásainak kezdetén elmenjen az Országos Levéltárba, hogy segítsen a legelső lépések megtételében. Bizonyára több tanulmánnyal szegényebb a magyar történettudomány, mert ő inkább tanítványaira fordította idejének azt a részét, mely alatt megírhatta volna e munkákat. Sohasem érezte feleslegesnek ezt az időt, s most, amikor eltávozott körünkből, bátran állíthatjuk, e felfogásával annyit tett a magyar történettudomány és levéltárügy jövőjéért, mint kevesen rajta kívül. Élete utolsó két évtizedében a felsőoktatás története vált kutatásainak központi témájává. Kiadványsorozatot indított az ELTE történetéről, számos egyetemtörténeti tanulmányt írt és szerkesztett. A Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság magyar tagjaként segítette a hazai egyetemtörténeti kutatások külföldi megismertetését. 70. születésnapján tanítványai és barátai egy tanulmánykötet összeállításával tisz328