Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

ra, s ezzel egyik legfontosabb művének elkészítéséhez járult hozzá. Témájához a második világháborúban megsemmisült bécsi államtanácsi levéltári iratokban is kutatott. Katonai szolgálata és ösztöndíjas tanulmányai leteltével az Országos Széchenyi Könyvtárban kapott először gyakornoki állást, majd „múzeumi tiszteletdíjas tisztviselőjelölt” lett. Innen hívták meg 1943-ban a könyv- és cenzúratörténeti tanulmányai alapján már ismert fiatal kutatót az Országos Levéltár akkor megüresedett állására. Nagy szorgalommal és hivatástudattal kapcsolódott be a levéltári munkába. Alapos német nyelvtudása és igen korán megszerzett levéltárosi tapasztalatai révén már fiatal korában fontos megbízatást kapott. A bécsi magyar kulturális intézetek asszisztenseként 1946 májusában Bécsbe küldték, ahol nemcsak a Collegium Hungaricum gondnoki teendőit látta el, hanem a bécsi levéltári delegátus munkakörét is, részt vett képzőművészeti és kulturális kiállítások rendezésében. Tovább dolgozott II. József-kori cenzúratörténeti művén, ennek végleges szövegét itt alakította ki. A bécsi delegátusi állás megszűntével 1949-ben az Országos Levéltárba tért vissza, ahol az abszolutizmuskori levéltárak referenseként folytatta munkáját, majd 1953-ban a feudális kormányszékek, bíróságok és az 1848/49. évi minisztérium iratanyagát őrző I. osztály vezetője lett. Az osztályvezetői teendők mellett 1964-től ellátta az egyik főigazgató-helyettes munkakörét is. Ilyen beosztásban dolgozott 1978-ban bekövetkezett nyugdíjba vonulásáig. Sashegyi osztályvezetőként és főigazgató-helyettesként is fontos szerepet töltött be 1950 után a levéltári feladatokat átformáló és korszerűsítő munkálatok végrehajtásában. Az ő vezetése alatt alakult ki az I. osztály iratanyagának fond- és állagrendszere, készültek el az iratanyag különféle segédletei: a fondjegyzék, az alapleltárak, ismertető leltárak, áttekintő raktári j egyzékek, repertóriumok. A levéltári alkalmazottak továbbképzésében, tanfolyamok szervezésében is kiemelkedő munkát végzett. Részben ő írta meg vagy szerkesztette a továbbképzéshez szükséges kiadványokat. E tevékenysége kapcsán időt szentelt a levéltártan művelésére is. Ilyen vonatkozásban az irattári rendszerek terén közreadott értekezéseit kell kiemelnünk. Főigazgató-helyettesként is fontos ügyköröket kellett ellátnia. Hozzátartoztak az iratanyag átvételi, átadási ügyei, a levéltári kiadványok, kutatások, az adatszolgáltatás és a tájékoztatás ügyei, a gyakornokok képzésének felügyelete. A levéltári szolgálat teendői alaposan igénybe vették munkaerejét. Mégis maradt ideje és energiája tudományos kutatások folytatására is. Itt újból utalnunk kell cenzúratörténeti értekezéseire, melyek közül a legfontosabb „Zensur und Geistesfreiheit unter Joseph II.” címmel 1958-ban jelent meg. Az abszolutizmuskori levéltár ismertető leltárának elkészítése kapcsán a korszak közigazgatástörténetével is foglalkozott. A továbbképző tanfolyamokon, majd az egyetemen előadásokat is tartott a közigazgatás-történet köréből. Az általa elkészített forráskiadványokról sem lehet megfeledkezni. Kiadta az abszolutizmus korának munkás- és parasztmozgalmaira vonatkozó levéltári iratokat.

Nyugdíjas korában sajtó alá rendezte, részben magyarra fordította Széchenyi István döblingi irathagyatékának igen fontos részeit. A „Blick” magyar fordítása, a döblingi naplójegyzetek és az „önismeret” szövegének mintaszerű megjelentetése szakmailag magas színvonalú munkáját dicsérik. (Megjelent Széchenyi István, Válogatott művei. Szépirodalmi Kiadó. Magyar remekírók. 1991. c. kiadvány 2. kötetében.) Tudományos munkásságának elismeréséül 1970-ben kandidátusi, 1993-ban akadémiai doktori fokozatot nyert el. Az egyetemi oktatásban kifejtett munkájáért 1978-ban egyetemi docensi címet kapott. Sashegyi Oszkár ahhoz a kiválóan képzett levéltárosi generációhoz tartozott, amely az 1945 utáni kor317