Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

és öt éven keresztül a közigazgatási továbbképző tanfolyamok titkáraként tevékenykedett. 1945-ben harmadmagával újjászervezte a Minisztérium iratkezelését, majd szakértőként működött közre a közigazgatási ügyintézés megreformálására a Gazdasági Főtanács által alakított bizottság munkájában. Közben előadásokat tartott az iratkezelés tárgyköréből munkahelyén és a Közigazgatástudományi Intézetben. Soronkívül nevezték ki irodaigazgatóvá, majd 1948-ban irodafőigazgatóvá, de már 2 év múlva - amint gyakran keserűen hangoztatta - reá nézve méltánytalan körülmények között kénytelen volt munkahelyét elhagyni. 1950. augusztus 14-én került a levéltárak akkor alakult központi irányító szervéhez. Mint segédhivatali veszető, majd a LÓK vezetőjének titkára került közelebbi kapcsolatba: a levéltárügy speciális feladataival, mindennapi problémáival, és bőséges irattárügyi ismeretei birtokában végzett ott hasznos tevékenységet. Munkahelyén természetszerűleg megismerkedett a helyi és vidéki levéltárak munkatársaival. Rokonszenves egyéniségével segítőkész, kollegiális magatartásával általános megbecsülést vívott ki magának mindenütt a levéltárak dolgozói körében Segédlevéltárossá történt átminősítését követően 1958 elején áthelyezés folytán néhány hónapot a Fővárosi Levéltárnál töltött, majd a Pest megyei Levéltárhoz került, ahol a levéltár Üllői úti és Erkel utcai iratainak gondozásával példamutató tevékenységet fejtett ki. Nagy hozzáértéssel, fáradhatatlan szorgalommal végette el több ezer folyóméter irat rendezését, s a járási és községi iratok tárgyi rendezése során tett elvi megállapításaival nagymértékben járult hozzá e rendezések elméleti szempontjainak kialakításához. Elkészített segédletei a pedáns, gondos munka nyomát viselik magukon. Tudását általános levéltári vonatkozásban is érvényesítette, részben, mint a Selejtezési Bizottság tagja, másrészt a Levéltári Szemlében megjelent cikkei által. Munkája elismeréseképpen 1966-ban a „Szocialista kultúráért” elnevezésű miniszteri kitüntetést kapta meg.

Levéltári működése megbecsülést, személyiségének gazdagsága szeretetet ébresztett. Vonzódott a természethez, s szabad idejében értő kézzel festegette annak varázsát kedvenc vásznain. Szerette a derűt a maga és mások fonákságain mosolyogni tudó, fűszeres, de tövistelen humort, amit ragyogóan tudott rímes ruhába öltöztetni. Fiatal éveiben aktív sportoló volt de még néhány évvel ezelőtt is lelkesen állt ki a pályán a levéltári színek érdekében. Tragikus hirtelenséggel történt elhunyta az egész magyar levéltárügy vesztesége. Szakismerete, szorgalma, lelkiismeretessége mintaképül szolgált fiataloknak, idősebbekének egyaránt. Pályatársai, kollégái meghatott szívvel veszik tudomásul, hogy szeretett barátjuk nincs többé körükben.

Ahogy munkás keze nyomát őrizni fogják a levéltári fondok úgy fogjuk emlékét is megőrizni.

Endrényi Ferenc LSZ, 1968.1. sz. 275-276. p.

Ságvári Ágnes (1928-2000)

2000. június 13-án, életének 72. évében, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Dr. Ságvári Ágnes, Budapest Főváros Levéltára nyugalmazott főigazgatója, a történettudományok kandidátusa. Eseményekben és fordulatokban gazdag életének 1970-1985 közötti időszakát, egy hónap híján tizenhat alkotó évét töltötte ki a főváros levéltárának vezetése, s munka- és kortársaként arra teszünk kísérletet, hogy összegezzük intézményvezetői tevékenységének pozitív eredményeit. E megemlékezés levéltártörténet is, mivel munkássága elválaszthatatlanul összefonódott a főváros levéltárának e másfél évtizedben bekövetkezett felfelé ívelő fejlődésével.

303