Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

miatt, talán nem is tartoznék ide. Mindhárom gyermekem személyesen ismerhette - igaz, inkább csak ők ismerték őt. Egyikük egy olyan belföldi kiránduláson vett részt, amelyeknek Rajk Lászlóné volt a szervezője és a lelke az Országos Levéltárban, a másik kettő úszóként láthatta nap, mint nap Júliát a margitszigeti Sportuszodában, ahová rendszeresen kijárt, még ez év tavaszán is. Megmaradhat az az élményük, hogy láthattak emberi közelségből egy kommunistát az óriások közül. Rajk Lászlóné Földi Julianna most, Arany János szavaival, „egy éltető eszmévé finomul” összetett, többoldalú, de egyetlen eszmévé.

Mementónak marad számunkra: az, ami rajta, rajtuk történt, soha ne ismétlődhessék meg a szocialista Magyarországon, De marad emlékeztetőnek, kései korok számára is példának az elvhűségre. Rajk Lászlóné kommunista maradt mindazok ellenére is, ami 1949-ben s az azt követő években történt rajta és rajtuk. Rajk László mondotta: „Helyt kell állnunk saját ágyúink tüzében is.” Rajk Lászlóné példája, töretlen kommunistasága arra tanít: maradjunk azok, amik saját döntésünk szerint akarunk lenni, bárhonnan, bármilyen erők részéről is érnek támadások. S ami ezzel elválaszthatatlanul összefügg: Rajk Lászlóné itthon maradt. Ha valaki, ő elmehetett volna, nálunk gazdagabb országokban korláüan lehetőségek várták volna, ő itthon maradt, itt vállalta azt, amit élete céljának tekintett. „Éltető eszmévé finomul” - s ugyanakkor számunkra, akik együtt dolgoztunk vele, tiszteltük és szerettük, az a mindennapi ember marad, aki egy volt az egyenlők közt, csak személyes erényeivel, erkölcsi tisztaságával, életerejével tűnt ki közülük.

Nyugodj békében, Rajk Lászlóné Földi Julianna. Emlékedet megőrizzük - mint eszmék hordozójáét is, mint egy köztünk élt köznapi ember arculatát is.

TVócsányi Zsolt LK, 1980-1981. 378-380. p.

Rappay György (1884-1969)

A Fejér megyei Seregélyesen, a Zichy család birtokán született 1884. január 31-én. Sorkatonai szolgálatának letöltése után 1909-ben került a Belügyminisztériumhoz, ahova akkor az Országos Levéltár is tartozott, s így nevezték ki 1913-ban az Országos Levéltárhoz. Az első világháborúban 51 hónapig teljesített katonai szolgálatot. Amikor leszerelt, nehéz, munkás, fizikai erőt is igénybevevő esztendők következtek: az Országos Levéltár jelenlegi épületébe való költözés. Majd több mint egy évtizeden át a magyar udvari kamara iratanyagát kezelte. 1936-ban szakaltiszt, 1937-ben eléri az akkori legmagasabb altiszti fokozatot: műszaki altisztnek nevezik ki. Mint pedáns, lelkiismeretes, pontos embert ismertük, akire bonyolultabb feladatokat is lehetett bízni. Jánossy Dénes főigazgatónak a Magyar Nemzeti Múzeum elnökévé történt kinevezésekor az elnökségre osztották be. A negyvenes évek végén pedig képesítés alóli felmentést nyert s 1949-ben - mint tudományos segédtisztviselőt - a VII. fizetési osztályba sorolták. 1954 végén az Országos Levéltárnak létszámcsökkentést kellett végrehajtania: így nyugdíjazták korára és 45 évi közszolgálatára való tekintettel, de munkabírása, levéltárszeretete vissza-visszahozta körünkbe ezután is, amikor csak lehetőség nyílott időszaki alkalmaztatására. Május 9-én búcsúztunk tőle a Farkasréti temetőben. Valójában mi lettünk szegényebbek egy olyan emberrel, akit hűséges, becsületes munkájával példaképül állíthattunk a fiatalabb generációk elé, s aki egy életet töltött az Országos Levéltár szolgálatában.

Bakács István LK, 1969.1. sz. 193. p.

297