Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

történeti képzettsége szerencsésen párosult nagy levéltári szaktudásával. E szaktudás az Országos Levéltár munkaterületein korát és állását meghaladó előkelő feladatokra képesítette s megbízást kapván folyóiratunk szerkesztésére, az egyetlen magyar ilynemű tudományos folyóirat évekre irányítása alá került. Mint folyóiratunk szerkesztője, elsősorban arra törekedett, hogy a levéltárügy parlagon heverő problémáira reáterelje a figyelmet, Maga is becses tanulmányt írt az iratkezelés, majd a gazdasági levéltárak kérdéseiről, de a csírájából még csak alig bontakozó levéltári irodalmunk fejlődését nagy lépésekkel vitte közvetve is előre, a problémák kitűzésével és azokra jeles munkatársak megnyerésével. Tekintete, mint levéltári szakembernek is, széles, nagy területeket fogott fel s a korszerű levéltári törekvések napirendre tűzésében nagy érdemeket szerzett. A Magyar Történelmi Társulat igazgató-választmányi tagja volt s történetírói munkássága két ízben is részesült tudományos jutalomban. Még jóformán kezdetén állott további nagy sikereket ígérő tudományos és levéltári pályafutásának, mikor a Gondviselés 1935. nov. 7-én elszólította közülünk. Fényes elméje és tiszteletet parancsoló jelleme gyönge, törékeny szervezetben lakozott, mely idő előtt felőrlődött a munka lázas iramában. Halk és finom egyénisége szeretetet árasztott és szeretetet keltett. Tísztviselőtársait valósággal testvéri viszony kötötte hozzá, annál fájdalmasabb a csapás, mely mindnyájunkat ért,

N. N. LK, 1935.1-4. sz. 2-3. p.

Pozsonyi Zoltán (1976-2008)

„Mors certa, hora incerta.” A halál biztos, az ideje bizonytalan. Megnyugvásul szolgálhat, ha szép, hosszú, teljes életet zár le és különösen elszomorító, ha egy fiatal és tehetséges történész életétet szakítja félbe. Pozsonyi Zoltánt élete rövidsége ellenére is sokan ismerték magas színvonalú, a Jászkunság történetét kutató „nagy öregek” számára is számtalan új szempontot felvető levéltáros előadásai, publikációi révén, vagy akár úgy, mint őszinte, segítőkész kollégiumi nevelőtanárt.

1976. augusztus 16-án született Szolnokon. Édesanyja Csák Erzsébet, édesapja Pozsonyi Béla egyeden gyermeke volt. Velük élt Zagyvarékason, alapfokú tanulmányait is a helyi általános iskolában végezte, majd Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. 1995-ben felvételt nyert a Kossuth Lajos Tudományegyetem nappali tagozatára történelem szakra. Az 1997-1998. évi tanévben a Történelmi Intézet által rendezett szakhét szakmai vezetője, az 1998-1999. évi tanévben pedig egyik ötletgazdája, vitavezetője volt egy historiográfiai műről rendezett könyvbemutatóak. 2000-ben történelem szakos diplomát szerzett a Debreceni Egyetemen, majd itteni tanulmányai után a szolnoki Városi Kollégium 5. számú intézményében helyezkedett el kollégiumi nevelőtanárként. 2003 tavaszán jelentkezett a Debreceni Egyetem történeti doktori programjára, ennek eredményeként 2003 szeptemberétől levelező doktorhallgatója lett. A mikrotörténeti irányzat szakirodaimának követése, a legújabb magyar és nemzetközi eredmények megismerése érlelte meg benne a gondolatot, hogy a doktori programban is a nevezett társadalomtörténeti irányzat módszerével világítsa meg egy jászkun család 150 évét. A Városi Kollégiumból történt áthelyezését követően 2003. augusztus 16-ától segédlevéltárosi munkakörben alkalmazta a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Levéltár. A levéltárban töltött négy év során különböző területeken végzett magas színvonalú munkájával vívta ki kollégái elismerését. A legapróbb feladatoktól

290