Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

Igazgatósága időszakában honosodott meg a levéltári brigádmunka. Eredményeként a levéltárosok dexion-állványos raktárakat szereltek, óriási mennyiségű iratanyag mozgatását végezték el. Nem mindenkiben okozott e munkaforma osztatlan örömet, de az igazgató személyes részvételével zajló munkából nem illett kimaradni.

Rendszeressé vált a hatósági jogkör gyakorlásával az iratképző szervek ellenőrzése: ezek száma évente meghaladta a 120-at. Az átvételek eredményeként 3600-ról 5400 ifm-re nőtt a levéltárban őrzött iratmennyiség. Az állandó rendezések eredményeként jelentősen javult az iratok kutathatósága. Számos különleges, unikumnak számító akta került a rendező levéltárosok látókörébe. Az iratok tartalma közkinccsé vált, éveken keresztül jelentek meg eredeti dokumentumok közlésére épülő 200 soros cikkei a Tolna Megyei Népújság Múltunkból c. rovatában. Az 1970-es, 1980-as években a Babits Művelődési Központban működő Várostörténeti klubot vezette. Ő szerkesztette a Tolna Megyei Mezőgazdasági Szemlét, a Szövetkezeti Híradót. Tagja, sőt három választási cikluson keresztül elnöke volt a Közalkalmazottak Tolna Megyei Bizottságának. A Hazafias Népfront megyei bizottságában több választási cikluson keresztül alelnökként dolgozott. Nem kis érdeme volt abban, hogy a HNF egyik fő támogatója lett a megyei honismereti, helytörténeti mozgalomnak, pályázati kiírásoknak. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága tagjaként szakbizottságot vezetett, több alkalommal szervezője, előadója volt a településtörténeti konferenciáknak. Nyugdíjba vonulása egybeesett a rendszerváltással. Nem értett egyet a változás módjával. Nem szakadt el a politikai élettől. 1989-ben Szekszárdon alapító tagja volt az MSZMP jogutódjaként alakított Munkáspárt Szekszárd városi alapszervezetének. 2001-ig, amíg egészsége engedte, a megyei koordinációs bizottság elnöki tisztét is betöltötte. Szerkesztette a Csillag c. pártlapot és külső tudósítója volt a Szabadságnak. Nem szakadt el a kutatástól sem. Vizsgálta a rendszerváltás körülményeit, Hogyan jutottunk ide? címmel gyűjtötte össze a korszak sajtócikkeit. Megírta a Tolna megyei munkásőrség 1957-1988 közötti történetét. Élete utolsó hónapjaiban a Tolna megyei rendőrkapitányok működéséről készített megbízásra anyagot. Munkája elismeréseként számos állami, társadalmi kitüntetést (Munka Érdemrendet 1965-ben, 1979-ben, népfrontos, honismereti, katonai okleveleket stb.) kapott. Soha nem szakadt el a levéltártól, a levéltárosoktól. Rendszeresen kapott felkérést helytörténeti pályaművek minősítésére, tanulmányok lektorálására. Minden rendezvényen megjelent. Egykori munkatársaihoz mindig volt egy-egy érdeklődő, kedves szava. Életének fontos részét képezte a bélyeggyűjtés. 1964-től ő volt a Toldi Bélyegkor elnöke. Havi rendszerességgel hozta és láthatóan büszkén, és örömmel mutatta a legújabb, míves bélyegeket a gyűjtő kollégáknak. Az utóbbi időben egyre többet betegeskedett. Többször kellett bevonulnia kórházi kezelésre. Mindössze három héttel élte túl 74. születésnapját. A Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára és munkatársai 75 éves lenne címmel 2003 októberében munkásságát bemutató konferencián tisztelegnek emlékének. Dobos Gyula LSZ, 2003. 1. sz. 94-95. p.

Bán Péter (1947-2010)

Szinte hihetetlen: augusztus 23-án este a Magyar Levéltárosok Vándorgyűlésnek fogadásán még táncolt, majd hajnalig beszélgetett a fiatal kollégákkal és egyetemi szintű előadást tartott számukra Firenze építészetéről. Október 22-én, majdnem pontosan két hónappal később, hajnalban utoljára dobbant a szíve.

29