Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
venni szándékozók képzését helyezte előtérbe. Ilyen széles körű felkészültség és tevékenység ismeretében teljesen indokoltnak tekinthető, hogy elérte a nem egyházi személy számára legmagasabb rangot: a Vatikáni Titkos Levéltár levéltárosa lett. 70. életévét betöltve nyugdíjba vonult, de tudományos tevékenységével nem hagyott fel. Igen alapos, minden részletre kiterjedő figyelemmel fordult a mai Accademia d’Ungheria elödintézményényeinek története felé. Több évi kutatómunkájában a Magyar Országos Levéltár is segítségére volt főleg az általa igényelt iratok fénymásolatainak megküldésével. Immár olaszul fogalmazott tanulmányát sikerült befejeznie. Hirtelen halála október 8-án következett be. Borsa Iván LK, 1997.1-2. sz. 292-293. p. Pataki Ferencné (1907-1958) 1958. október 12-én elhunyt Pataki Ferencné levéltári őr, a Pécsi Állami Levéltár dolgozója. Halálhíre őszinte megrendülést keltett az egész városban. Életében bátran szembenézett a nehézségekkel, derűs optimizmussal mindig felülkerekedett a megpróbáltatásokon, mígnem alattomos betegség őrölte fel erejét és ragadta el az élők sorából. Apját három éves korában elveszítvén már 17 éves korában dohánygyári munkás lett. 12 évig fizikai munkásként dolgozót, de közben folyton tanult és képezte magát. A fizikai munkát bérelszámolói, ezt, egyéb irodai feladatkörrel cserélte fel. ló munkájáért 1948-ban a Szakszervezetek Országos Tanácsától a „Kiváló munkás” kitüntetést kapta. 1953-ban közel két évtizedes munkásság után - megvált eddigi vállalatától - a Pécsi Dohánygyártól és a Pécsi Állami Levéltár alkalmazottja lett. Munkáját itt is odaadó lelkesedés jellemezte. S a feladatok megoldásában sokszor fizikai erejét meghaladó mértékben is részt vállalt. Néhány évig tartó levéltári munkája is elég ahhoz, hogy a munkatársak bizalmát és őszinte megbecsülését kiérdemelje. Bár örökre eltávozott az élők sorából tovább fog élni munkatársainak emlékezetében. Balázs Péter LK, 1959. 213-214. p. Paulinyi Oszkár (1899-1982) Amikor 1982 májusában hosszas betegség után elhunyt, Paulinyi Oszkár már 27 éve nem levéltáros volt, hanem az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa (ilyenként is már 12 éve nyugalomban). Életének elsősorban ehhez az utolsó 27 évéhez kapcsolódnak azok a megjelent, vagy még kéziratban maradt munkák: monográfiák, tanulmányok és cikkek, melyek meghozták számára mindazt a hazai és külföldi elismerést és megbecsülést, melyet ez az életmű (ha csak a maga teljességében való értékelésére egyáltalán képes kevesek részéről is) méltán kiváltott. Mert Paulinyi munkássága nyomán Magyarország történetének jelentős fehér foltjai tűntek el: feltárultak a középkor-végi, koraújkori magyarországi nemesfém termelés méretei, technikai és szervezési mechanizmusai épp úgy, mint az a sajátos bányavárosi társadalom is, mely e termelés körül, annak szolgálatában felépült, tevékenységével hosszú időn át nemcsak Magyarország, hanem több-kevesebb áttétellel, közvetve vagy közveüenül egész Közép-Euró- pa gazdaságát és ezáltal az arra alapozott társadalmi, politikai és művelődési törekvéseket is befolyásolva. Ennek a gazdaságnak és társadalomnak egy hosszú életen át tartó szívós kutatása és rekonstruálása során tett, nemegyszer az egész kelet-közép-európai fejlődés jobb megértéséhez is fontos új tényeket, analógiákat és összefüggéseket megvilágító megállapításait Paulinyi 285
