Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

szakkört azonban 1971-ig vezette. Bizonyára jó pedagógus volt, hiszen a szakkört országos szinten is elismerték. Közben 196ö-ban elvált. Bár sosem beszélt róla, a magánéleti problémái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1967-ben műteni kellett a szívét, azután javasolták neki az orvosok, hogy keressen nyugodtabb munkahelyet a nagy igénybevételt jelentő tanári pálya helyett. Új munkahelyét, a Nógrád Megyei Levéltárat hamar megszerette. Ez inspirálta arra, hogy 1971-1974-ben a levéltár kiegészítő szakot is elvégezte. írásaival 1975-től kezdve jelentkezett rendszeresen a Nógrád Megyei Levéltár kiadványaiban, a Nógrád megyei Múzeumok Évkönyvében, a Levéltári Közleményekben, a Levéltári Szemlében, illetve olyan folyóiratokban mint pl. a Palócföld, Történelemtanítás, Honismeret stb. Munkájáért többször kitüntették, 1970-ben miniszteri dicséretet, 1980-ban a Szocialista Kultúráért kitüntetést, honismereti munkájáért 1980-ban Ortutay Gyula emlékérmet kapott.

1981. június 16-án váratlanul meghalt dr. Schneider Miklós, a levéltár igazgatója, akit Mária igen tisztelt és szeretett, aki mindig bátorította őt munkája során, sőt ő volt az, akinek biztatására beadta doktori disszertációra az 1980-ban nyomtatásban is megjelent „Az ellenforradalmi korszak Szécsényben 1920-1944” című tanulmányát. A sikeres, summa cum laude minősítésű vizsga letételekor már új munkahelyén, az Új Magyar Központi Levéltárban dolgozott, ahol - Mária szavai szerint - új főnökei megértése és embersége döntően közrejátszott abban, hogy a doktori szigorlatra felkészülhetett.

A munkahely változtatást lakóhely változtatás követte, 1982-ben Tatabányára költözött. Az állandó ingázás fáradsága, a rövid idő alatt őt ért csapások súlya - 1984. április 10-én meghalt dr. Degré Alajos, aki a szakmában a főnökével együtt a legtöbbet jelentette a számára, 1984 júniusában meghalt az öccse, a következő év elején pedig az édesanyja - ismét munkahelyváltásra kényszerítették. 1984-től a Komárom Megyei Múzeumok Igazgatóságához tartozó Tatabányai Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum munkatársa lett. Szív- betegsége azonban már 1985-ben kiújult. Hosszú betegállomány és kórházi kezelés után, 1986-ban nyugdíjba ment. Amikor a ’90-es évek elején a Komárom-Esztergom Megyei ön- kormányzat Levéltára és Tatabánya Megyei Jogú Város vezetése a Tatabányai Fióklevéltár létrehozása mellett döntött, egyértelmű volt, hogy a helyi munkatárs kizárólag Leblancné dr. Kelemen Mária lehet, örömmel vállalta a feladatot és bámulatos energiával, nyugdíjas voltát meghazudtoló intenzitással látott munkához. Rendezte az iratanyagot, kiszolgálta a különböző helytörténeti témákban a fióklevéltárhoz forduló kutatókat, szakdolgozatírókat, intézte a kárpótlási ügyeket, a munkaidő igazolási kérelmeket, szervezte és tartotta a hely- történeti órákat, hiszen mindig fontos volt számára, hogy a történelem iránt érdeklődők, a tanárok, diákok megismerjék az intézményt. Ezt a célt szolgálták a 24 ÓRA című megyei lapban viszonylag rendszeresen megjelenő írásai, a kis helytörténeti kiállítás a folyosón és a gondosan ápolt kapcsolat a Pedagógiai Intézettel. Ebben a sokrétű munkában kezdetben egy, majd két munkatárs segítette. A fióklevéltár technikai felszereltségének biztosítása érdekében minden követ megmozgatott, csakúgy mint az önálló levéltár megteremtéséért. A megyei levéltárral egyébként jó volt a kapcsolata. Igényelte, hogy a fióklevéltárat a megyei levéltár szerves részének tekintsük, és részt vállalt a megyei levéltár tudományos munkájából is. Szerepelt a Levéltári Napon, írásai jelentek meg a LIMES-ben és más helyi folyóiratokban. Ma is fülembe cseng a hangja „összeírtam a megbeszélendők listáját...” Látom izgalomtól csillogó szemét a vágsellyei utazás, a szlovákiai kollegákkal történt kapcsolatfelvétel előtt. Vendégváráskor, a csomagok összeállításakor megtapasztalt gondosságában, mindenre ki243