Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

László Géza (1951-2003)

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára gyászol. Az épület homlokzatán a fekete lobogó az 52 éves korában elhunyt Dr. László Gézára emlékeztet.

2003. november 20-án érkezett a szomorú hír az állandóság, a maradandóság falai közé, hogy a múlandóság fekete angyala meglátogatott bennünket. Dr. László Géza 27 évig volt az intézmény kutatószolgálatának vezetője. Munkáját valóságos szolgálatnak tekintette, a történettudomány és a levéltárügy szolgálatának. A kutatók százait segítette tanácsaival, útmutatásaival, elindulni azon az úton, amelyik az alkotás öröméhez vezet. A közel harminc esztendő alatt a levéltári anyag ismeretében rendkívüli tudást szerzett. Ennek a tudásnak és hihetetlen szorgalmának köszönhetjük a levéltár legújabb, számítógépes fondjegyzékét, az őrzött iratanyag legfontosabb nyilvántartását. A levéltári források alapos ismeretét a honismereti kutatómunka segítésében, támogatásában is kamatoztatta. Bár gyökerei Hajdú-Bihar megyében voltak - Püspökladányban született -, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is szűkebb hazájának tekintette. Olyannak, ahol boldog családot alapított, ahol alkotó, örömteli munkára lelt. Tudományos munkássága is a megye iránti hűségét, ragaszkodását bizonyítja. Önálló kötetekben dolgozta fel Szabolcs és Szatmár-Bereg vármegyék iskolán kívüli művelődésének történetét, valamint Szabolcs vármegye 1848-49-es levéltári anyagát. Szatmár vármegye 1848. évi forrásait Kolozsváron kutatta, Bereg vármegyéét Beregszászon. Mindkét kutatással igen előrehaladt, de befejezni sajnos már nem tudta őket. Publikációt, tanulmányait - mint ahogyan egész életét, munkásságát - a teljességre, a tökéletességre való törekvés jellemezte. Igaz ez, ha a középkori Nyíregyháza határjárásáról, vagy a tiszadobi lakosok 1848. évi zendüléséről írt, vagy éppen amikor a megyei levéltárvezetők, levéltárigazgatók archontológiáját készítette el a kezdetektől napjainkig. Könyvtár szakos is volt, a levéltári szakkönyvtár vezetője. A14 000 kötetes állomány szakavatott gyarapítója és gondozója. A gyermekkori betegség nyomát hordozó keze rovása ott van az első katalóguscédulákon, és ott van a most készülő modem számítógépes nyilvántartáson egyaránt. Egyszóval: hiányzik! Nagyon hiányzik! A levéltár gyászol. A százados iratokat, ritka könyveket a csend és a szomorúság veszi körül. A szívünkben pedig ott él a tudós kolléga emléke, amelyet kegyelettel megőrzünk.

Nagy Ferenc LSZ, 2003. 4. sz. 86. p.

Leblancné Kelemen Mária (1931-1995)

Leblancné dr. Kelemen Mária 1931. május 14-én született Hajdúböszörményben. Apai nagyapja gazdálkodó, anyai nagyapja Hajdúböszörmény város levéltámoka 1927-ig. Négyen voltak testvérek. Bátyja állatorvos, nővére és az öccse a mezőgazdaságban és az iparban tevékenykedtek. Mária 1949-ben érettségizett a hajdúböszörményi Bocskai Gimnáziumban. Tanulmányait az egri Tanárképző Főiskolán kezdte, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta. Tanítói képesítővizsgát 1953-ban az esztergomi Tanítóképző Intézetben tett. 1956 áprilisától 1962 szeptemberéig a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóság felügyelete alá tartozó gyógyüdülőkben dolgozott mint pedagógus. Munka mellett végezte el az ELTE ВТК magyar-történelem szakát. 1962-ben ment férjhez, akivel együtt Gyöngyöspatán kaptak állást. Máriának azonban már a következő évben sikerült elhelyezkednie a salgótarjáni Madách Gimnáziumban. Itt 1970 augusztusáig tanított, a honismereti

242