Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

tárosok Egyesülete alakuló közgyűlésén e kiemelkedően fontos társadalmi szervezet egyik alelnökévé választották, három év múlva pedig őt bízták meg az ügyvezető elnöki teendők ellátásával, egészen a következő tisztújításig. Borsa Iván, a Magyar Országos Levéltár középkori forrásokkal foglalkozó tapasztalt levéltárnoka és akkori főigazgató-helyettese az elsők között ismerte fel Kovács Béla történettudományos és levéltáros értékeit. Amikor 1974 elején szervezni kezdte a Diplomatikai Fényképgyűjtemény (DF) létesítésével, ezen belül a Mohács előtti Magyarországnak a trianoni határokon kívül őrzött középkori okleveleinek ellenőrző feltárásával és mikrofilmezésük előkészítésével kapcsolatos munkálatokat, akkor őt bízta meg, hogy a szlovákiai levéltárakban lévő okleveles anyagot - öt éven keresztül évi egy-egy hónap alatt - jegyzékbe foglalja, és több ezer oklevélről elkészítse az ún. kék cédulákat. Kovács Béla másik hosszú időszakot átívelő hungarica-tevékenységét a kismartoni Burgenlandi Tartományi Levéltár (Burgenländisches Landesarchiv, Eisenstadt) kezdeményezte, amikor 1984-ben megbízta a Batthyány család grófi ága köpcsényi levéltárának rendezésével, amely a második világháború végén súlyosan megsérült és teljesen összekeveredtek benne a családi, személyes, a birtokjogi és a különböző uradalmi iratok. Ezt a valóban sziszifuszi munkát az első években a Magyar Országos Levéltár munkatársaival megosztva, később három egri levéltáros közreműködésével irányította évente egy-egy hónapig, majd nyugdíjazásának éve, 1993 után is aktívan részt vett benne, egészen 2004-ig.

Nem külső kényszer hatására, hanem évekkel korábban elhatározott saját tudatos döntése nyomán vonult nyugállományba 60 éves korában. Hiszen joggal gondolta, hogy két évtizede kitűzött céljainak zöme megvalósult, az általa elvetett mag nemcsak kicsírázott, de fává terebélyesedett. Bár a Heves Megyei Levéltár ’70-es, ’80-as évekbeli levéltáros garnitúrájának jó része az időre már az ország más pontjain hasznosította az egri évek tapasztalatait (Á. Varga László Nógrád megyében, majd Kellner Judittal együtt a fővárosban, Havassy Péter a gyulai városi múzeumban, Bán Péter átmenetileg Kalocsán, majd a pécsi egyetemen), Kovács Béla bízott abban, hogy utódja a Soós Imre, illetve az általa megkezdett úton és színvonalon fogja vezetni a Heves Megyei Levéltárat. 60 éves életkorában is tökéletes fizikai kondícióban volt, és szellemi teljesítőképessége nem csökkent az idő múltjával sem, így nyugdíjas éveiben egyéni tudományos munkássága maximálisan kiteljesedett. 1997-től az ő szorgalmazására indult el az Egri egyházmegye történetének forrásai című forráskiadványsorozat az Egri Egyházmegyei Központ és a Heves Megyei Levéltár közös kiadásában - az évről évre megjelent művek mind az ő nevéhez fűződnek -, közben pedig (1999-ben) megszerkesztette az Esterházy Károly emlékkönyvet. Széleskörű régészeti, településtörténeti és anyakönyvi kutatásokra alapozott történeti demográfiai ismereteit négy községtörténeti monográfiában hasznosította. Utolsó nyomtatásban megjelent kötetében, az Agria recuperata. A töröktől visszafoglalt Eger újjáépítésének első évei (2006) monografikus értékű forráspublikációban az 1688-1690 között keletkezett egri városi összeírások komparatív elemzését végezte el, de még 2008-ban is közölt egy tanulmányt a kazár-magyar együttélés időtartamának problematikájáról. Amíg egészségi állapota engedte, mindvégig dolgozott számítógépén, így segített fiának, E. Kovács Péternek a Vatikáni Levéltárban folytatott kutatásaiban.

Munkásságát, életművét megyei és országos szinten egyaránt elismerték, és ez kitüntetésekben is kifejezést nyert. 1968-ban Heves Megye Művelődéséért-díj, 1975-ben a Heves Megyei Tanács közművelődési díját, 1883-ban Szabó Ervin-díjat, 1983-ban Heves Megyé- ért-díjat, 2002-ben Széchényi Ferenc-díjat adományoztak számára. Kovács Béláról közis221