Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

akkor alakult Szabolcs-Szatmár megye főlevéltárnoka, majd a Nyíregyházai Állami Levéltár vezetője. Egyre súlyosodó szívbaja ellenére a végig becsületesen ellátott levéltári munkákon kívül tevékenyen részt vett a város és a megye kulturális életében, széleskörű ismereteivel, állandó segítőkész jóindulatával komoly kulturális tényezővé téve levéltárát

N. N. LH, 1956. 4. sz. 197-198. p.

Kocsis István (1908-1969)

Kocsis István Sátoraljaújhelyen, 1908. július 15-én született. Gimnáziumi tanulmányainak elvégzése után 1930. május 20-án nyert alkalmazást, először díjtalan díjnokként, Zemplén vármegye levéltárában. Az állástalan diplomások akkori nyomorúságos világában szerencse volt az is, ha valaki fizetés nélkül dolgozhatott. Kocsis Istvánt pedig a veleszületett szerénység és szorgalom is arra ösztönözte, hogy e tisztes és nagymultú munkahelyen a szükséges szakismereteket mennél előbb elsajátítsa. Hivatali pontossága és a szakterületen való jártassága munkáját rövid idő alatt nélkülözhetetlenné tette. Ezt méltányolták bizonyosan az egyesített megye vezetői is, mikor 1950-ben Miskolcra, a megyeszékhelyre rendelték szolgálattételre, ahonnan azután a Levéltárak Országos Központja 1950 decemberétől az állami levéltár állományába vette át. Ettől kezdve nem volt olyan esztendő, hogy munkájáért valami jutalmat, elismerést ne kapott volna. A kiváló dolgozói kitüntetés mellett a fölöttes hatóság méltónak találta arra is, hogy az új besorolási rendnek megfelelően tudományos besorolásban alkalmazza, előbb segédlevéltárosként, majd levéltárosként. Mint szakembert a raktári munkában a pontosság, a területi munkában a lelkiismeretesség jellemezte, munka- fegyelme például szolgált a fiatalabb kartársak számára, akiknek türelemmel és önzetlenül adta át szakmai ismereteit. Egy bő esztendő kellett volna még, hogy pályafutásának annyira vágyott betetőzését, a negyven éves szolgálati idő betöltését elérhesse. 1969. március 28-án reggel munkahelyére indulás előtt érte a váratlan, minden munkatársát és egész környezetét megdöbbentő halál. Sírjánál nemcsak a hozzátartozók és munkatársak álltak, hanem sokan azoknak az irattermelő szerveknek képviselői is, melyekkel annyi éven át hivatalos kapcsolatai közvetlen, személyes kapcsolattá alakultak.

Román János LK, 1969.1. sz. 192-193. p.

Komjáthy Miklós (1909-1993)

1993. április 6-án hosszú betegség után elhunyt Komjáthy Miklós, a történettudomány kandidátusa, a Magyar Országos Levéltár ny. osztályvezető-helyettese. A gyászjelentések szokott fordulata, hogy „halála pótolhatatlan veszteséget okoz” az ő esetében kétségtelenül nem szóvirág, hanem a legteljesebb mértékben valóság.

Komjáthy Miklós 1909. május 13-án született Kaposvárott, egy köztiszteletben álló jogász, törvényszéki bíró fiaként. Középiskoláját szülővárosában végezte, majd beiratkozott a budapesti Tudományegyetem Bölcsészeti Karára, történelem-latin szakra. Mestere az a Domanovszky Sándor volt, aki annyi nagytehetségű történészt nevelt a magyar tudomány számára, és akinek Komjáthy az egyik legtöbbet ígérő, legeredményesebben dolgozó tanítványának bizonyult. Az egyetemi tanulmányok után ő is, mint abban a korban a legtehetségesebb történészhallgatók közül sokan, ösztöndíjjal egy évet tölthetett a bécsi Magyar

198