Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Nekrológok

kibontakoztatásának, megszervezte a helytörténeti olvasókönyv előmunkálatait, s megkezdte a levéltárból való eltávozásakor, 1964-ben induló Szabolcs-Szatmári Szemle, a tudományos és ismeretterjesztő évnegyedes folyóirat beindításával kapcsolatos munkálatokat. A folyóiratnak egyébként haláláig, több mint 20 éven át a főszerkesztője volt. A levéltár éléről 1964-ben távozott, de kapcsolata az intézménnyel sohasem szakadt meg. Átkerült az éppen akkor szerveződő Tanárképző Főiskola történelmi tanszékére, ahol előbb adjunktus, majd tanszékvezető docens, végül 1972-től főiskolai tanárként dolgozott. Több cikluson át főigazgató-helyettese is volt a főiskolának. Elmélyült oktatói munkásságát, szuggesztív nevelői tevékenységét nem itt kell értékelni. Szólnunk még tudományos tevékenységéről kell. Fontos vonulata volt ez az életpályának s kötődött a levéltárhoz is. Tudományos érdeklődése, mint maga írta egyhelyütt, elsősorban az újabb kori agrármozgalmakra, a parasztság történetére irányult, ami Nyíregyházára kerülése után, érthetően, erőteljes helytörténeti tájékozódással egészült ki. Ám soha nem szűnő érdeklődéssel, mondhatni belső feszültséggel fordult a közelmúlt és korunk nagy szellemi-eszmei folyamatai, jelenségei felé. A mindig nyitott és érzékeny gondolkodót sokat foglalkoztatták a magyarság ún. sorskérdései. Félszáznál több publikációjának több mint egynegyede a parasztság gazdasági és társadalmi viszonyait elemzi a XVIII. századtól a XIX. század végéig terjedő időszakban Valamennyi elmélyült és alapos levéltári kutatásokra építkezik. Idevágó agrártörténeti munkásságának gerincét Szabolcs megye, legfőképpen pedig Nyíregyháza gazdasági-társadalmi fejlődésének és mezővárosi önkormányzatának történeti problémáit feltáró cikkei, tanulmányai alkotják. A kutatási eredmények tetőpontja, nagyszerű összegződése a kandidátusi disszertációként is megvédett és elfogadott (1978. június), s az Akadémiai Kiadó gondozásában 1982-ben megjelent monográfia („Az önkormányzat Nyíregyházán a XVIII-XIX. században”). Számos írása foglalkozott a Tanácsköztársaság, majd a 45-ös földosztás és a földosztást követő évek Szabolcs megyei eseményeivel. Nem feledkezhetünk meg jellegzetesen egyéni látásmódját tükröző publicisztikai munkásságáról, a közéleti emberről, a közíróról sem. Ezek az írások a közművelődés, még tágabban pedig szellemi életünk egy-egy kardinális kérdését érintik, vagy éppen vitatják. A most említett vitakészsége, penge élességű replikái írásban és szóban egyaránt szinte páratlanok voltak. Megrendítően korai halálával eredetien színes, gazdag és markáns egyéniség hagyott itt bennünket. Amíg élt, körülötte folyvást mozgott, szinte vibrált a levegő, valóságos mágneses tér keletkezett. Kisugárzó erejét alighanem mélyen emberi és mélyen társas egyéniségének köszönhette. A felejthetetlen és pótolhatatlan emberek közül való volt. Hiányát nem csupán egy megye szellemi élete sínyli. Pótolhatatlan veszteség érte a magyar közoktatást, a történettudományt és a publicisztikát. A veszteség talán mégis azokat sújtotta legjobban, akik személyesen ismerhették őt. Itt pedig az egyik árván maradt barát búcsúzik tőle, egy becsapott és meggyötört nemzedék, a társak nevében. Drága barátunk! Te, aki a nép társadalmi és etnikai szabadságáért folyvást perben és haragvásban álltái a világgal - nyugodj békében.

Für Lajos LSZ, 1985. 3. sz. 107-108. p.

Hasznos Zsigmondné Szöllős Ilona (1907-1989)

„Lola nénit” egyetemi hallgatóként ismertem meg 1960-ban vagy 1961-ben, amikor Koroknay Éva könyvművészeti szemináriuma keretében elhozott minket az Országos Levéltár restauráló műhelyébe. Lola néni épp levéltári pályafutása felfelé futó szakaszát élte: új eljárásokat

137