Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)

Bevezető

számában jelent meg, és nemcsak emléket állított a neves férfiúnak, de érzékletesen megmutatja a két személyiség közötti szoros alkotói munkakapcsolatot. A beszédet olvasva át tudjuk érezni Csánki szomorúságát, a Bécsi kapu térre látogatva pedig, ezután talán, egy kicsit más szemmel nézünk majd a MÓL épületére is.

A legjobb írások sorába tartozik Dőry Ferencnek Csánki Dezsőről, és Sinkovics Istvánnak Herzog Józsefről szóló, tanulmánynak is beillő megemlékezése. Ezt a két, humanista erudícióval átitatott nekrológot kultúrtörténeti, szakmai és emberi szempontból is érdemes volna levéltártanulmányi segédanyaggá megtenni. Dőry Ferenc történeti környezetbe ágyazott leírásába még az adomázás is belefért. íme egy jellemző részlet: „... hogy az Országos Levéltár végre mégis méltó új hajlékhoz juthatott, elsősorban Csánki Dezső érdeme volt. 1911 elején történt, hogy Csánki,... mint a magyar helytörténet legelső tekintélye, meghívást kapott abba a bizottságba, mely gróf Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök ... vezetése alatt az Árpád vezér sírja felett emelendő emlékmű helyét volt hivatva kijelölni. A ... megtartott szemle után a szabadban, egy patak hídjánál pihenőt tartva, gróf Khuen-Héderváry kedélyesen beszélgetett a bizottság tagjaival. Ezt az alkalmat ragadta meg Csánki, hogy felhívja figyelmét az Országos Levéltár tarthatatlan állapotára. »Majd kipanamázzuk«, hangzott a miniszterelnök tréfás válasza...”

Ezt olvasva, és napjaink közéletét látva, érezhetjük, hogy száz esztendő elteltével, a hatalmi döntési mechanizmus nem sokat változott Magyarországon.

Jellemző a korra, amit gróf Klebelsberg és Csánki Dezső barátságáról megtudunk: „... arra az időre nyúlott vissza, amidőn 1916. november havában dr. Thallóczy Lajos tragikus elhunytával a Magyar Történelmi Társulat elnöki széke hirtelen megüresedett. A Társulat választmánya a lesújtó veszteség hatása alatt tanácstalanul állott és a szakemberek között hiába kereste azt a férfiút, aki a nagytekintélyű s a Társulat érdekében annyira tevékeny Thallóczyt kellőképen pótolhassa. Csánki ... ismerte fel gróf Klebelsberg Kunoban a jövő emberét s felkérte az elnökség elvállalására. Klebelsberg elfogadta ... és az együtt folytatott munka közben fejlődött ki köztük az a benső, holtig tartó baráti viszony, mely különösen gróf Klebelsberg politikai pályájának tüneményes emelkedésével vált nemcsak magára Csánkira, hanem az Országos Levéltárra nézve is értékessé.”

A már idézetteken túl ugyanilyen remeklésnek tartjuk Gyáni Gábornak Vörös Károlyról, Kálnoki Kis Tamásnak Bogdán Istvánról, Bősze Sándornak Kanyar Józsefről, Bán Péternek Kovács Béláról, Breinich Gábornak Szekeres Józsefről, Á. Varga Lászlónak Bán Péterről írt búcsúztatóját is. Ezen írások hozzáadott értékét éppen az adja, hogy elérhető közelségbe hozzák, szinte vizuálisan jelenítik meg azokat, akik végeredményben a 20. századi modem levéltárügy megteremtői voltak.

A nekrológok tudománytörténeü adalékokat is jócskán tartalmaznak. Ilyen információhalmaz birtokába kerülhetünk Csánki Dezsőét olvasva, nemcsak a MÓL építéstörtéről, hanem a napjainkban is megkerülhetetlen „történed földrajzának” keletkezéséről is. De érdekes részleteket tudhatunk meg a bécsi és vatikáni levéltári kutatásokról és kutatóintézetek felállításáról. Vajdasági és erdélyi magyar kollégákról - Dobos János, Jakó Zsigmond, Kelemen Lajos - és Gross Lothar, Papritz Johannes, valamint Jakovlev Leonyid Ivanovics révén külföldi - német, osztrák és orosz - levéltárosokról is olvashatunk megemlékezéseket.

Talán nem mindenki számára ismert irodalomtörténeü érdekességet tudhatunk meg Bottló Bélától, aki Dőry Ferenc munkásságát méltatva számol be arról, hogy: „... egy nail