Feiszt György (szerk.): Requiescat in pace. Levéltáros nekrológok 1923-2011 (Székesfehérvár, 2012)
Nekrológok
„Város és társadalom a XII-XIV. századi Magyarországon” [1977], „Koldulóbarátok, polgárok, nemesek” [1981], „Vágjad, bánom” [1991]) és Benda Kálmánnal közösen írott munkája a Szentkorona történetéről. Ekkor már rendszeresen előad az egyetemen, vezető szerepet játszik sokféle szakmai kollektív vállalkozásban, nemzetközi konferenciákba vonják be. Új tervek és munkák készítése közben érte utol a halál. Vörös Károly LSZ, 1993.1. sz. 108-110. p. Füzes Miklós (1939-2006) Pécs és Baranya megye közéletét, a történész és a levéltáros szakmát súlyos veszteség érte. Életének 68. évében, 2006. december 13-án - megdöbbentően váraüanul - elhunyt dr. Füzes Miklós, a történelemtudományok kandidátusa, a Baranya Megyei Levéltár főmunkatársa. Dr. Füzes Miklós 1939. december 5-én született Sásdon. Általános iskolai tanulmányait helyben végezte, majd a dombóvári gimnáziumban érettségizett. A Pécsi Postaigazgatóságon nyert alkalmazást, majd a sorkatonai szolgálatát követően a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1968-ban. Dolgozott a társadalombiztosítás területén, 1972-től a Baranya Megyei Tanács Pénzügyi Osztályán főkönyvelőként, utána a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságán (1978-1983) igazgatóhelyettesként ténykedett. 1983-tól a Baranya Megyei Levéltár tudományos munkatársa (1997-2004 között igazgató- helyettese) volt. Helytörténeti kutatásokkal 1975-től kezdődően foglalkozott. Kutatási tervének középpontjában Baranya falvai, illetve az itt élő nemzetiségek története állt, különös tekintettel a németségre. Számos baranyai községtörténeti monográfia (Sásd, Mágocs, Pécsvárad, Mindszent- godisa, Baksa, Kővágószőlős, Babarc, Magyaregregy, Bikái, Mecseknádasd, Hosszúhetény, Nagyharsány) viselte magán a céltudatos, gondos szerkesztő kézjegyét. Legjobban - saját bevallása szerint is - a nemzetiségtörténeti kérdések kötötték le. E rendkívül szerteágazó kutatás, amelynek a népesség alakulása, az oktatási helyzet, illetve a „sorskérdések” álltak középpontjában, végigkísérték tudományos pályáját. Ez irányú kutatásainak összefoglalásaként benyújtott disszertációjával 1990-ben elnyerte a történelemtudományok kandidátusa fokozatot. Tanulmányaiban, önálló köteteiben a németség be-, illetve kitelepítésének kérdéskörével a későbbiekben is mélyrehatóan foglalkozott. Másik fontos érdeklődési területe a magyar reformkor és az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc volt. Számos írásával és az 1990-ben megjelentetett kismonográfiájával sokat tett azért, hogy gróf Batthyány Kázmér az ismeretlenség homályából elfoglalhatta méltó helyét a magyar történelem panteonjában. 1991-től kezdődően a Janus Pannonius (később Pécsi) Tudományegyetem német nyelvészeti (nemzetiségi) tanszékén hallgatók sokaságának oktatott nemzetiség ismereti tárgyakat az egyetemen és „kihelyezett tanszékén”, a levéltárban. Az 1990-es évektől több németországi és ausztriai ösztöndíjat nyert el. Kutatóútjai során a kitelepített németek beilleszkedését, illetve a reformkor és szabadságharc dokumentumait kutatta - eredményesen. Tudományszervezési munkája középpontjában az 1997-ben megalakult Kisebbségkutató Munkacsoport alapítványi keretben történő működtetése, a pécs-baranyai nemzetiségtörténeti kutatók összefogása, illetve a források feltárása, publikálása állt. Érdemei elismeréseként 2002-ben szeretett szülőhelye, Sásd, díszpolgári címmel tüntette ki. Az 117
