Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

gyermeki játékainak, első ifjúságának színhelyén. A nagyvárosba száműzött rab mohóságával és kínzó nosztalgiájával vágyódik vissza a nép, az igazi nép közé, s nem is nyugszik, míg tervét meg nem valósítja. A megvalósulást újabb kiábrándulás, a hirtelen fellobbanást újabb letörés követi. Apja elutasít minden közeledést, feleségének szülei kinézik a házból. Vándorol hát faluról falura, az ország egyik végéből a másikba, s míg kis családjával örökké szükséget lát, s a lelki válságok is sűrűn látogatják, megírja Ormánság gyűjtőcím alá foglalt regényeit: a Szép Zsuzskát, a Börtönt és a Kántor József megdicsőülését. Most nem az a kérdés, milyen esztétikai és politikai meggondolások vezették erre a területre - ezek már csak logikus következményei egy mélyebb szándéknak és elhatározásnak -, hanem milyen belső szükségletek és ösztönzések vitték olyan tájakra, melyek tehetségének már a kezdet kezdetén lendületet és sikert biztosítottak. Ezt a kérdést már többször érintettük, s válaszunk most is ugyanaz: mivel az Isten, az ember és a világ megismerésére tört, s ösztönösen irtózott minden álkultúrától, kereste és megtalálta a magyar életben azt a réteget, mely szokásaiban, nyelvében, művészetében - a romboló és életellenes tendenciák ellenére - még kapcsolatban állt a világ igazi és örök erőivel. Nem ifjúságának ormánsági élményei és kapcsolatai oltották belé a vágyat, hogy egykor müvekben ábrázolja őket, hanem a Sors akaratából született és nőtt fel olyan körülmények között, melyek alkalmassá tették, hogy rendeltetése tudatosodjék és realizálódjék benne. Az az éles, bántó ellentét, mely az alapjában helyes és követendő népi életforma, és a főváros nemzetietlen, mondhatnók embertelen életformája közt szemmel láthatóan, sőt kihívóan jelentkezett, megadta a végső lökést, a biztos irányítást a tehetségének, hivatásának leginkább megfelelő útra. Az ormánsági nép és Kodolányi János kapcsolata még az író gyermekkorába nyúlik vissza, és úgyszólván megszakítás nélkül eleven volt a legújabb időkig. Nemcsak regényekben és elbeszélésekben foglalkozott a nép sorsával és történelmével, hanem közéleti és publicisztikai munkásságának jelentős részét is neki szentelte. Önéletrajzi munkáiból és egyéb írói tevékenységéből megállapítható, hogy körülbelül húszesztendős koráig inkább a pozitív vonások ragadták meg képzeletét, ezután pedig egyforma energiával védi és ostorozza szerelmének és ragaszkodásának tárgyát, a választott népet. Az Ormánság romlása és elnéptelenedése, s mindaz a pótolhatatlan kár és pusztulás, ami ennek nyomában járt, lelke mélyéig fölkavarta és szüntelenül nyugtalanította. Kereste okait, és kutatta a menekülés módjait, könyvekben, újságokéi 36