Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)
lyoktól, hiszen ezeket nem is látják talán igazi mivoltukban, romantikus szerelmük minden túlzásával, vad energiáival csak a szabadulás útját kémlelik. A fiú határtalan elszántságot és bizalmat érez magában. „Romantikus vagyok, romantikus korom legvadabb idejét élem, könyörtelen erővel török homályos céljaim felé, kegyetlen vagyok mindenkihez, magamhoz is, ha fogcsikorgatva tapasztalom gyöngeségemet. Különös erővel szabadul föl bennem a romantika hegyen-völgyön átröpítő hatalma akkor, amikor a templomkertben elkövetem öngyilkossági kísérletemet. A megdöbbentő érzés, hogy felsőbb hatalmak törvénye alatt állok, mérhetetlenül megnöveli a magamba vetett bizalmat, a biztonság érzését. Ettől fogva tudom, hogy máglyákon mehetnék át mezítláb, hogy semmi veszély nem foghat rajtam, nem érhet el bosszú, elemi csapás, betegség, halál, míg be nem végzem küldetésemet, hogy nemcsak mindent ki kell bírnom, de ki is bírok mindent, hogy nem kell barátok után keresgélnem, lesznek maguktól, nem kell kergetnem az elismertetést, megjön magától - ha pedig nem jön, úgyis jó -nem szabad fájlalnom mellőztetést, félreismertetést, a végső megismerés úgyis rám veti tiszta sugarát. Ettől fogva bízom oly konokul ösztöneimben, figyelek belső hangjaimra, s követem őket vakon, gondolkozás, aggodalom, félelem nélkül. Ettől fogva nem aggasztanak a mindennapi kenyér gondjai, bárhogy gyötörjön is az éhség, nem győznek meg vélemények, ha mégoly keményen ostromolnak is... Mintha bekötném a szemem, hogy tisztábban lássak, bedugnám a fülem, hogy tökéletesebben halljak, úgy indulok neki a világnak, vakon és süketen. " Külön utakon, de egy elhatározással átszöknek a demarkációs vonalon, hogy egyedül a maguk erejére hagyatva megkezdjék hősi erőfeszítéseiket jövendő életük megalapozására. Családjuk elhagyja, kiközösíti őket. A fiú már csak akkor találkozik apjával, amikor az a halottas ágyon fekszik. A bosszú, a szakítás teljes. Úgy lépnek partra a mögöttük zajló, haragos áradatból, mint vízözön után a menekülők, szegényen, ismeretlenül, a veszélyek szabad prédájaként. S a veszélyek, a megpróbáltatások nem is kímélik őket. De ők az erősebbek: fiatalságuk, hitük győzedelmeskedik valamennyi csapáson és megaláztatáson. A fiú szakított mindennel, ami múltjához kötötte. Szakított apával, testvérrel, rokonnal és baráttal, úrrá lett fájdalmain és emlékein. Ez a szakítás nemcsak gyakorlati szempontból figyelemreméltó, hanem magasabb, jelképes jelentőségű is. El kellett mennie hazulról, meg kellett tagadnia egész múltját - akárcsak számos regényhősének -, mert áthidalhatatlan szakadék