Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)

teljesítse Isten parancsát. Ez a jelenet csupa tűz, természetfölötti lobogás, ég­nek a szavak, lángba borul a táj, ízelítő azokból a drámai, gyakran tragikus pár­beszédekből, melyeket Mósze folytat majd a lelkében lakozó Úrral. A Jethró­tól kapott bot és az eleven hit csodákat művel; Mósze visszatér Egyiptomba, és kihozza onnan a népet. Echnaton már nem él, utódja, egy hitvány uralkodó engedni kénytelen. Az exodus és a pusztában vándorlás leírásakor az író ha­talmas tömegeket mozgat, mint rendező egy gigászi színjátékban, de mindig győzi erővel, nyelvvel és képzelettel. A nép gyakran föllázad a sivatagban, s még a törvény kihirdetésének hatásos - túl hatásosan megírt - jelenete is csak ideig-óráig csillapíthatja ingerültségét. Mósze, mint egy modern diktá­tor, ha kell, írtja a népet; szándékosan gyötri a pusztában, mert még nem érett meg, hogy birtokba vegye az ígéret Földjét. Mósze a Szellemet prédikálja, a népnek azonban anyagi javak kellenek, s inkább a nép, mint Mósze pártján áll Aharon is, kire a főpapi tisztséget ruházta a puritán Szabadító. Mósze viasko­dik a néppel, az Úrral és önmagával, egyre jobban távolodik a gondjaira bízott néptől, kénytelen megvetni ezt a csőcseléket, melyből az ő emberfölötti aka­rata formált, úgyszólván napok alatt, nemzetet. Szavak szakadnak ki lelkéből, gyötrő tépelődések és jajkiáltások, melyekre már alig-alig válaszol az Úr, mert a kétkedőtől 0 is elfordítja arcát. Mósze magára marad Ég és Föld kö­zött, hitetlen-hívő, pásztor egy marakodó, hitvány nyáj közepén; egyszer már „átment a Halál kapuján" a nagy Piramisban, de ez a feladat még az ő vállára is szinte elviselhetetlen terheket ró. Ezek a befelé vérző sebek, ezek a kétségbeesett kiáltások egyúttal az író viaskodásai is lélekkel, sorssal, rendeltetéssel és Istennel. Izrael Istene azon­ban - az örökkévaló Isten - nem másítja meg elhatározását, nem beszél kétfé­leképpen, teljes és tökéletes áldozatot követel, és Mósze nem tekinthet hát­ra, hanem most is, mint mindig, csak előre. Az Élet törvénye, mely a Halál és az Úr törvénye is, egyenes beszédet és egyenes tetteket kíván: Aharon mél­tatlanná lett kegyelmére, meg kell halnia. Mósze tudja, hogy a parancson nem változtathat, maga mellé veszi Aharont és a hegyre kíséri, egy puszta barlang­ba. Aharonnak le kell vetnie ruháit, és végig kell feküdnie egy csupasz kőpa­don. Aharon megérti, hogy eljött az ő órája, és zokszó nélkül fogadja a halált; „thanumené gar exédé", tudtam, hogy meg kell halnom, - ahogy a görög tragé­diában mondja az isteni leány. Micsoda sűrített tragikum, micsoda sűrített élet és halál: Mósze is tudja, látja, érti, de egyetlen mozdulatot sem tehet, egy­általán semmit sem tehet. Közel az idő, mikor az ő küldetése is véget ér. 4^ 140

Next

/
Thumbnails
Contents