Kodolányi János (Székesfehérvár, 2002)
„eredetire". Mindenről önálló elképzelése van, minden alakhoz és jelenséghez saját magyarázatot fűz, anyagát a történet belső logikája szerint rendezi, s ezen a téren mindig merésznek, sőt vakmerőnek bizonyul. Mégsem téved soha, mert bármennyit változtat, alakít is az anyagon, bármilyen merész föltevéseket szuggerál is az olvasónak, sohasem kerül szembe az élettel, az ésszerűséggel, ellenkezőleg, megoldásai az egyetlen lehetséges megoldásnak tetszenek. Eszünkbe sem jut, hogy vitatkozzunk vele. Az Isten Hegye nem problematikus könyv olyan értelemben, mint A tékozló fiú, mert koncepciója szilárd, hősének sorsa logikus, anyaga szerves. Kodolányi nem másolta le a Biblia történetét, hanem az eseményeket és jellemeket gondos történelmi és lélektani analízissel vizsgálta, sőt bírálta - s mikor sikerült megnyugtatóan magyaráznia minden részletkérdést, újra fölépítette anyagát, gondosan ügyelve, hogy vezérlő gondolata, az írás belső, sokszor rejtett igazsága s a kor történelmi valósága szerves egésszé forrjon össze. Megoldásai közül néhányat megemlítünk. Mósze nem talált gyermek, megtalálása előre elgondolt terv szerint történik; a királylány gyermeke, s ezzel magyarázható gondos neveltetése és szoros kapcsolata az uralkodóházzal (az örökbefogadás csak törvényesítette ezt a kapcsolatát). Mószét, hogy törvénytelen származásáról eltereljék a gyanút, kezdetben héber szülők gondjaira bízzák; ezért ismerhette és szerette Mósze a hébereket. Beavatása egyiptomi rítus szerint történik, részese lesz a legmélyebb tudásnak, s egyúttal megszerzi mágusi hatalmának eszközeit is. Miután hirtelen fölindulásból akaratlanul gyilkosságot követett el, Mitanniba menekül, itt szerez feleséget, itt kapja meg Jethro becses örökségét, Ábrahám szent botját; Mósze az egyetlen halandó, aki ezen a boton el tudja olvasni a rávésett misztikus jeleket, az Úr kimondhatatlan nevét. Itt szól hozzá először az Úr a csipkebokorból, s innét vándorol vissza Egyiptomba, hogy népét immár az ő népét - Kánaánba vezesse. A „tíz egyiptomi csapás"-t az író racionálisan magyarázza; csak rendkívüli jelenségeket ismer el, csodákat nem. A vörös-tengeri epizódot így értelmezi: Mósze ismerte a Vörös-tenger ár-apály törvényeit, s egy ilyen hirtelen áradás áldozata lett az üldöző egyiptomi hadsereg. A „füst" és „lángoszlop", mely a pusztában vándorlók előtt jár, az örökké égő szent áldozati tűz füstje nappal, és lángja éjszaka. Az Isten Hegyén, hol a törvényt kihirdeti az Úr, Mósze alacsonyabb rendű, de szükséges mágiát alkalmaz. Végül az utolsó, s talán legmeglepőbb magyarázat: Mósze nem természetes halállal halt meg, - lázadó pártütők megkövezték.