„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Komlósi József: A megtorlás hírei a Fejér Megyei Hírlapban
Elhangzottak a perbeszédek Lechner Márton és társai bűnperében. = máj. 19. p. 4. Az ügyész hangsúlyozta, hogy a vadásztölténygyári ellenforradalmárok minden kétséget kizáróan a népi demokratikus államrend megdöntésére és a kapitalista állam rend visszaállítására törekedtek. Katonai bíróság előtt felelnek bűneikért a sztálinvárosi ellenforradalmár vezetők és hazaáruló tisztek. = máj. 22. p. 7. „A budapesti katonai bíróság május 20-án Sztálinvárosban kezdte tárgyalni a sztálinvárosi ellenforradalmi vezetők és hazaáruló tisztek bűnügyét." Október 31. és november 7. között ragadták magukhoz a helyi hatalmat. Eltávolították a városi tanács vb egyes vezetőit, megalakították a nemzeti bizottságot stb. A nyolc vádlott: Pados István kutató tanár, a nemzeti bizottság elnöke, Nagyéri Károly százados, Izinger Gyula, Boros István főhadnagyok, Küllős Imre műszaki tisztviselő, Czihó Pál szállításvezető, Papp Bálint, a Forradalmi Ifjúsági Szövetség helyi elnöke és Tajti Ferenc. „Az ellenforradalmi vezetők és áruló tisztek bűnös tevékenységének az lett a következménye, hogy a fegyveres harcok során nyolc ember életét vesztette, harmincötén pedig megsebesültek." A lakosság felfegyverzéséről, a letartóztatott kommunisták tervezett kivégzéséről, a horthysta őrnagy „honvédelmi miniszterségéről" vallottak a tanúk a „dunapentelei" ellenforradalmárok bűnperében. = máj. 23. p. 4. A védelem tanúi is rávallottak a sztálinvárosi ellenforradalmárokra. = máj. 24. p. 1. ítélet. = máj. 25. p. 3. Május 23-án hirdettek ítéletet a sztálinvárosi ellenforradalmárok bűnperében. Három vádlottat a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés bűntettében, a többi ötöt pedig a szervezkedésben