„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)

Csurgai Horváth József: Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott - Ideiglenes forradalmi szervek és politikai pártok

sága felhívására a piacok felügyeletét a MÁV és a MÁVAUT munkástaná­csai látták el, az árszabályozó feladatokat ők végezték, november elejére részben a felvásárlás és a készletek fogyatkozása miatt jelentősen emel­kedtek az élelmiszerárak. Ezeknek a feladatoknak az ellátása a tanács osztályainak hatáskörébe tartoztak, az intézőbizottság azonban nem ru­házta az osztályokra e feladatokat. 123 A városi tanács munkástanácsa, bár a munkástanácsokról szóló tör­vényerejű rendelet szerint hivatalosan nem működhetett államigazgatá­si szervnél, november hónapban is jelentős befolyást gyakorolt a visszaállított végrehajtó bizottság munkájára. A városi tanács végrehajtó bizottságának működését — mint a későbbiekben láthatjuk — nagymér­tékben meghatározta az a tény, hogy a forradalom alatt Bokán és Be­bessi a helyén maradt, bár utóbbi ellen is kifogás hangzott el a tünte­téseken. Ennek következményeként kerülhetett sor — az országban pél­da nélküli módon — a városi tanácson a november 23-i sztrájkra. A Fejér Megyei Tanácson a munkástanács működését korábban be­szüntették, a testület utolsó ülését november 8-án tartotta. Az ülésen Apai Pál elnökölt, mintegy 24 munkástanácsi tag vett részt az értekez­leten. A testület első intézkedései közé tartozott a korábbi személyi döntések felülvizsgálata: „a megyei tanács munkástanácsa a város hangulatának nyomására egy csomó embert szabadságolt, akikkel szemben okot az elbocsátásra nem találtunk...". A munkástanács in­tézkedési jogköre jelentősen megváltozott, a munkáltatói jogokat már nem gyakorolta, csupán javaslattal élhetett a végrehajtó bizottsághoz. Az elbocsátott és szabadságolt dolgozók visszahelyezésénél továbbra is elsődleges szempont volt a szakképzettség. A szabadságolt munkatársa­kat egyhangú döntéssel visszahelyezték állásukba. Az elbocsátott dol­gozók esetében nem volt egyhangú döntés. A munkástanács tagjai kö­zött nézeteltérés támadt a testület további működését illetően is. Néhá­nyan hajlandóságot mutattak — a korlátozott jogkör ellenére is —, a munkástanács további működése mellett érveltek. 12 Székesfehérváron, ellentétben a megye községeinek többségével és a hasonló jogokkal rendelkező Dunapentele járási jogú várossal a városi

Next

/
Thumbnails
Contents