„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)
Csurgai Horváth József: Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott - Ideiglenes forradalmi szervek és politikai pártok
rom-Esztergom vármegyei választókerület pártlistáján dr. Kabakovits József mögött a második helyen szerepelt. A későbbiek során visszavonult a politikától és 1952-ig, üzletének államosításáig ott dolgozott, majd a MOKÉP vállalat főkönyvelője lett. 60 A helyzet tárgyilagos megítéléséhez azonban hozzátartozik, hogy Skorka szerepét jelentősen megnövelte az is, hogy a Független Kisgazdapárt vezetői — kiváltképpen Vócsa Ferenc, a párt egykori nemzetgyűlési képviselője, az 1945-1948 közötti koalíciós időszak egyik legmarkánsabb városi és megyei politikusa — ekkor még a váci börtönben raboskodtak és onnan csak október 31-én érkeztek Székesfehérvárra, valamint az egykori szociáldemokraták sajátos helyzetükből adódó cselekvésképtelensége is. A megválasztott elnökök tettek javaslatot a titkári tisztség betöltésére. A városi titkár Dosztál Béla (a Kiskereskedelmi Vállalat eladója), a megyei titkári tisztet Ónodi István (a megyei tanács pénzügyi osztályának előadója) töltötte be. 61 Az intézőbizottság tagjait, elnökeit és titkárait a népfront október 28án látta el igazolványokkal. A nemzeti bizottság tagjainak azonban az intézőbizottságok állították ki az igazolványokat.