„Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.”; Az 1956-os forradalom Székesfehérvárott (Székesfehérvár, 1996)

Dosztál Béla: Tanúságtétel

Sorsa ellen lázadt a magyar nemzet '48-ban is. Lázadásának tragikuma abban volt, hogy akkor lázadt az európai hatalmi rendszer részét képező Habsburg-uralom ellen, amikor még várni kellett volna, majd a kiegyezéssel akkor tartotta a vállát — lovagiasan — az uralmi rendszer fenntartásához, amikor szinte már kitapintható volt annak bomlása-bukása. V. Tragikus sorsunk ellen lázadtunk '56-ban is! A világpolitika még nem érett meg arra, hogy megnyissa a magyar nemzet előtt a szabadság és az élet lehetőségét — amitől korábban akarata ellenére megfosztották —, de a magyar nemzet már nem tudott tovább várni, tovább tűrni. Elég volt! Meg kellett szabadulni a megalázások és meggyalázások totális rendszerétől! Meg kellett szabadulni a jogtalanság állapotától! Meg kellett szabadulni egymás feljelentgetésének lelkiismeret-gyötrő rendszerétől! A falat kenyérnél is jobban kellett a szabadság: elég volt Recskből! Az emberi lélek rejtelmeinek legjobb ismerője, Dosztojevszkij ír hitelesen a lázadás kényszeréről: akkor is, ha kilátástalan, akkor is, ha a lázadó tudja, hogy sorsa rosszabbra fordul. Lázadnia kell, mert változtatnia kell, mert a változatlan, az állandó és egyhangú megalázottság elviselhetetlen. 56-ra már elviselhetetlen volt a totális pártdiktatúra. Elég volt! Lázadni kellett; nem az elméleti jövőben, hanem a gyakorlatban és valóságosan és most. „...kígyóinknak, Esze komám, lépjünk a nyakára!" Lázadni kellett az emberi méltóság megbecsüléséért. Mert nem elég a munka és a kenyér! Becsület, öntudat, emberi méltóság is kell! Egy nép egészének megbecsülése is kell! A nemzeti öntudat méltósága is kell! Hiányát már nem lehetett elviselni! Lázadni kellett! Ruszkik haza! Nagy nemzedék az '56-os nemzedék! Nagy szenvedések árán nagy tettekre kész, változtatni akaró nemzedék az '56-os nemzedék!