Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
B. Halász Éva: Anjou István herceg (1332–1354)
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Ahogyan az előzőekben láttuk, István herceg 1345 tavaszát megelőzően csak szórványosan bukkan fel a forrásokban, egy-egy elszórt adat alapján értesülünk személyéről. Az esetek többségében hercegként (dux) említik, ám nem esik szó arról, hogy önállóan kormányozná az ország valamely részét.21 Az 1345. esztendő változást hozott, a herceg neve egyre sűrűbben bukkan fel az oklevelekben, továbbá ekkortól jelenik meg a külfölddel folytatott diplomáciai alkudozásokban is. Először vizsgáljuk meg a külkapcsolatok kérdését! István fiatalabb bátyját, András herceget 1345 szeptemberében gyilkolták meg Aversában. A magyar udvar a gyilkosság kitervelőjének a herceg feleségét, a várandós Johanna nápolyi királynőt tartotta: az események kivizsgálását, valamint Johanna elmozdítását követelte VI. Kelemen pápától, aki azonban vonakodott e követeléseknek eleget tenni. Élénk levelezés kezdődött a magyar udvar és a Szentszék között a kérdés megoldása érdekében. A pápai levelek címzettjei között megtaláljuk a fiatal herceget is, akit vagy egyszerűen „hercegeként vagy „erdélyi herceg -ként említenek. A magyar udvar pápai kúriának küldött leveleiben viszont következetesen „egész Szlavónia hercege ’-ként szerepel István. Más forrásunk nincsen ezekből az évekből, mely a herceg és Szlavónia kapcsolatát megerősíthetné.22 A nápolyi eseményeknek köszönhető az is, hogy 1345-ből maradtak fenn olyan oklevelek, melyek a herceggel kapcsolatos házassági tervekről szólnak. Eszerint a herceg feleségül vette volna a pápa által kiátkozott IV (Bajor) Lajos német-római császár (1314/1328-1346) lányát, Margitot. Ezzel a házasságkötéssel a I. Lajos magyar király és a császár pápa ellenes szövetségét pecsételték volna meg.23 A terv kiváltotta VI. Kelemen pápa tiltakozását, kemény hangú levelet intézett a magyar udvarhoz, hogy Lajost szándékától eltérítse.24 A következő évben kérte első ízben I. Lajos magyar király a pápától, hogy az András herceg meggyilkolásában bűnösnek tartott Johanna királynőt fossza meg trónjától, egyúttal a királyságot ruházza rá és öccsére, István hercegre.25 A pápa sem ekkor, sem pedig a magyar udvar többször megismételt kérésére sem járult ehhez hozzá.26 1346-ban a 21 Egyetlen esetben írják szlavón hercegnek, lásd 1339. máj 12.: DL 87 690., Anjou-oklt. XXIII. 273. sz. 22 Csak herceg: 1345. okt. 13.: Anjou-oklt. XXIX. 716. sz. (VI. Kelemen pápa oklevele), 1346. jan. 9.: Anjou-oklt. XXX. 23. sz. (VI. Kelemen pápa oklevele), 1346. jan. 15.: Anjou-oklt. XXX. 33-35. sz-ok (1. Lajos király oklevelei). — Erdélyi herceg: 1345. dec. 28.: Anjou-oklt. XXIX. 898. sz. (VI. Kelemen pápa oklevele), 1346. márc. 14.: Anjou-oklt. XXX. 181. sz. (VI. Kelemen pápa oklevele), 1346. máj. 6.: Anjou-oklt. XXX. 360. sz. (VI. Kelemen oklevele), 1346. aug. 31.: Anjou-oklt. XXX. 624. sz. (VI. Kelemen pápa oklevele), 1347. jan. 18.: Anjou-oklt. XXX. 931. és 932. sz-ok között (VI. Kelemen pápa oklevele). — Szlavóniai herceg: 1346. márc. 18.: Anjou-oklt. XXX. 191. sz. (Erzsébet királyné oklevele), 1346. márc. 19.: Anjou-oklt. XXX. 204. sz. (I. Lajos oklevele). 23 Pór A.: Nagy Lajos i. m. 114. 24 1345. okt. 18.: dilectus filius, nobilis vir Stephanus, germanus tuus filiam ipsius Ludovici reciperet in uxorem, quod quidem audire non solum nobis, sed in aliorum fidelium cordibus horrorem generat et stuporem. — Vetera monumenta historica Hungáriám sacram illustrantia maximam partem nondum edita ex tabulariis Vaticanis deprompta, collecta ac serie chronologica disposita ab Augustino Theiner I—II. Romae 1859-1860. (továbbiakban: Theiner) I. 1050. sz., Anjou-oklt. XXIX. 740. sz. Villani János krónikájában is olvashatunk arról, hogy a pápa neheztelt I. Lajos királyra a IV (Bajor) Lajos császárral kötött szövetsége miatt. „E körietek nem nyertek nyilvános kihallgatást, minek okául a pápa azt hozta fel, hogy a magyar király a kiátkozott Bajorral tart fenn szövetséget és érintkezést"— A három Villani krónikája. Croniche de Giovanni, Matteo e Filippo Villani. Fordította, bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel ellátta Rácz Miklós. (Középkori Krónikások V1II-IX.) Budapest 1909. 158-159. — Kázmér lengyel király ugyanekkor szintén tárgyalt IV. Lajos császárral gyermekeik házasságkötéséről. A császár Lajos nevű fia (a későbbi VI. Lajos bajor herceg) és a lengyel Kunigunda hercegnő egybe is keltek. IV Lajos császár fia lengyel trónigényét kívánta megalapozni ezzel a házassággal, azonban a lengyel hercegnő 1357-ben elhunyt. A házassági tervről VI. Kelemen pápa is értesült és rosszallotta azt, ahogyan a magyar-bajor házasságot is, lásd 1345. okt. 18.: aliqui tui emuli ad tui detraccionem et infamiam in eadem curia seminarant, te [... ] Ludouico de Bauaria, dampnati per ecclesiam, tractandi parentalem cum ipso, confederaciones et amicicias fecisse et iniisse adversus ecclesiam sanctam Dei — Acta Clementis VI. Pontificis Romani 1342-1352. Opera Ladislai Klieman. Pragae 1903.317-318. (530. sz.). 25 1346. jan. 15.:Anjou-oklt.XXX.33.sz.(l.Lajoskirályleveleapápának), Pór A.: Nagy Lajos i.m. 115. 26 Erzsébet királyné levelében, lásd 1346. márc. 18.: Anjou-oklt. XXX. 191. sz. 84
