Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Zsoldos Attila: Hercegek és hercegnők az Árpád-kori Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON ítélhető. A szlavóniai hercegség jellegéről folytatott vita — melynek lényege abban áll, hogy vajon tekinthető-e Szlavónia ebben a korban a trónörököst megillető tartománynak hozzávetőleg olyanformán, ahogy az angol király örököse megkapta és megkapja ma is a walesi hercegséget — megítélésem szerint a kérdésre adott igenlő válasszal zárható le még akkor is, ha tagadhatatlan, hogy a szokás ereje nem volt akkora, hogy helyettesíthette volna a királynak a tartomány átengedéséről minden egyes esetben külön-külön meghozott döntését.2 A herceg rendelkezésére álló erőforrásokat az ország egy része feletti kormányzás lehetősége, amint az könnyen kitalálható, megsokszorozta, ami azonban nem szükségképpen vezetett politikai konfliktushoz a király és a herceg között, az viszont tagadhatatlan, hogy egy viszály kirobbanása esetén jelentősen javította a herceg esélyeit a küzdelemben. A herceg területi hatalommal történő felruházása ugyanakkor a középkor későbbi évszázadaiban sem volt példa nélküli,27 28 igaz, akkor már a hercegség intézményének az Árpád-kori előzményektől lényegesen eltérő formái is megjelentek.29 A herceg és a politika közötti kapcsolat kialakulásának harmadik gyakori típusát végezetül az jelentette, ha az uralkodó a Magyar Királyság területéhez nem tartozó, meghódított terület élére állította a herceget. Ez a gyakorlat all. század végén éppúgy megfigyelhető, mint a 13. század közepén, s így álltak hosszabb-rövidebb ideig — olykor csak névlegesen — Árpád-házi hercegek Horvátország, Bosznia, a Magyarországhoz közel eső orosz fejedelemségek közül Halics és végül Stájerország egy része felett.30 Akármilyen módon jelent meg a herceg életében a politika, az bizonyos, hogy a gyermekkor — évei számától függetlenül — véget ért számára. Az uralkodócsalád fiúgyermekeit születésüktől fogva megillette a „herceg'' (dux) cím, ez magyarázza, hogy a későbbi V István alig néhány hetes fiát már „László herceg "-nek nevezi.31 Jellemző e tekintetben, hogy a magyar királyi udvar II. András király utószülött fiától, István hercegtől — III. András apjától — következetesen megtagadta a dux címet: az 1244. évi magyar-velencei békeszerződésben 27 Vö. Zsoldos Attila- Családi ügy. IV Béla és István ifjabb király viszálya az 1260-as években. (História Könyvtár - Monográfiák 24.) Budapest 2007.15-16. — Az ott felsorakoztatott érvek mellett vehető talán számításba az is, hogy a szlavóniai bánok szokásos tisztségnevét éppen abban az időszakban egészíti ki rendszeresen a „dux" elem (többnyire „banus et dux" formában), amikor jellemzően nem Árpád-házi herceg állt Szlavónia kormányzatának élén, így Tűrje nembéli Dénes (1241-1244), Kán nembéli László (1245), Gutkeled nembéli István (1248-1259) egyaránt használta a „banus et dux” tisztségnevet. Ez annak lehet a jele, hogy a kor felfogása szerint Szlavónia élén herceg (dux) szokott állni. Jellemző módon azonban a felsorolt bárók egyetlen más méltóságában sem társul a „dux" elem a tisztségnévhez, azaz nem személyes presztízseimről van szó. A„banus et dux" tisztségnév a korábbiakban is előfordul (például a királyi családdal rokonságban álló Bertold kalocsai érsek bánsága idején, 1209-1212), 1260 után azonban, tudomásom szerint, többé nem szerepel (az adatokat lásd Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000-1301. [História Könyvtár - Kronológiák, adattárak 11.] Budapest 2011.41-48.). Tény ugyanakkor, hogy ezen a módon nem magyarázható az, hogy Korlát fia Benedeket 1221 -ben „dux"-ként említik (1221: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg I-V Bearb. von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck- Pozza et al. Graz-Köln-Wien 1955-1999. [a továbbiakban: UB] 81.), az ő esetében talán halicsi kormányzóságára (Pauler Gy.: A magyar nemzet tört. i. m. II. 494. [49. sz. jegyz.]) utal a „dux" cím, vö. Font Márta: Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek. (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 21.) Szeged 2005.197-198., Zsoldos A.: Archontológia i. m. 288. 28 Lásd B. Halász Éva tanulmányát jelen kötetben. 29 Lásd Neumann Tibor és Pálosfalvi Tamás tanulmányait jelen kötetben. 30 A sort Álmos herceg (I. Géza király fia) nyitja meg, aki a frissen hódoltatott Horvátország élére került, 1137-ben II. Béla másodszülött fiát, Lászlót említik Bosznia hercegeként, III. Béla uralkodása idején a másodszülött András herceg került egy időre Halics élére, aki — azt követően, hogy II. András néven immár ő foglalhatta el a trónt — szintén fiatalabb fiai, előbb Kálmán, majd András számára igyekezett a Halics feletti uralmat biztosítani, végezetül IV Béla adta át az egy időre magyar fennhatóság alá került Dél-Stájerország kormányzatát idősebb fiának, Istvánnak (a későbbi V Istvánnak). Minderre lásd Kristó Gy.: A feudális széttagolódás i. m. 46-49-, a halicsi kísérletekre lásd még FontM.: Árpád-házi királyok és Rurikida fejedelmek i. m. 179-232. 31 1262: Árpádkori új okmánytár I—XII. Közzé teszi Wenzel Gusztáv. Pest-Budapest 1860-1874. (a továbbiakban: ÁÚO) VIII. 33. 12
