Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Pálosfalvy Tamás: A szentszávai hercegek Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON bál a sorssal, csakhogy mindig rossz időben. Nincs benne semmiféle ethikai vonás, sem közérzés, csak ragadozó természet [...]. A herczegben sohasem lehetett megbízni, sem a szavában, sem írásbeli ígéreteiben. Mindig két vasat izzasztott a tűzben”.21 E jellemzés, mely egyébként a kortársak véleményét tükrözi, teljes összhangban áll a balkáni fejedelmekről a katolikus európai udvarokban, így Budán is általában tormáit képpel. Hátterében elsősorban Bosznia sajátos vallási helyzete kereshető. Az ország földrajzi megosztottsága ugyanis nemcsak politikai, hanem vallási viszonyokban is tükröződött. Ellentétben szomszédaival, Magyarországgal és Szerbiával, Boszniában és Hercegovinában egymás mellett élt nemcsak a katolikus és az ortodox kereszténység, hanem az eretneknek tekintett patarénus vallás is, de intézményesen egyik sem fonódott össze az egyébként is gyenge államhatalommal. Találó megfogalmazás szerint „a formális vallás látszólag nem bírt jelentőséggel a bosnyák nemesek számára. Szabadon változtatták hitüket, és szabadon társultak és szövetkeztek különböző hiteket valló személyekkel. A vallási intézmények egyszerűen nem tartoztak a bosnyákok életének központi részéhez”.22 E megosztottság és változékonyság ugyanakkor a vallásilag egységes — akár katolikus, akár orthodox — kortársak szemében egyszerű állhatatlanság- nak tűnt, és a közönséges eretnekség gyanúját vetette a bosnyákokra. Nem véletlen, hogy a magyar kancelláriák gyakorlatában a bosnyákok állandó jelzői a schismaticus és a patarénus lettek (mindkettő hozzávetőleg eretnek’ értelemben volt használatos).23 Volt ugyanakkor e negatív képnek egy egyszerű politikai, ha tetszik, „machiavelliánus” aspektusa is. A szomszédaikhoz képest szegény, intézményes hatalomra támaszkodni nem tudó, és egymással is folyamatos viszályban élő bosnyák fejedelmek kénytelenek voltak folyamatosan külső hatalmak segítségéért folyamodni, és az ebből fakadó függési viszonyokat a mindenkori hatalmi helyzet változásaihoz igazítani. Így volt ez már a középkor korábbi századaiban is, és így volt a 15. század folyamán, amikor egy új, minden korábbinál veszedelmesebb hódító hatalom jelent meg a Balkánon. Az Oszmán Birodalom, mert hogy arról van szó, éppen a Sandalj vajda halálát követő két évtizedben lépett az expanzió egy magasabb szintjére, amikor Szerbia első meghódítása (1438-1439), majd Konstantinápoly elfoglalása (1453), és a két időpont között a Hunyadi János vezette seregekre mért súlyos vereségek (Várna 1444, Rigómező 1448) alapjaiban változtatták meg a geopolitikai viszonyokat. Magyarország gyakorlatilag végleg elvesztette a dél-balkáni hatalmi viszonyok befolyásolásának lehetőségét, s az oszmánok mellett csak az Adria partvidékének jelentős részét ellenőrzése alatt tartó Velence maradt számottevő hatalmi tényező a térségben. Az oszmánokhoz és Velencéhez társult a 15. század közepétől V Alfonz aragón király, 1442 óta Nápoly ura. Alfonz határozott célja volt az Adria két partjának elfoglalása, majd Konstantinápoly visszafoglalása.24 Ebben természetes ellenfele volt az érdekeit féltékenyen vigyázó Velence, akárcsak, érthető okokból, az oszmánok. Könnyű belátni, hogy aki mind a három hatalommal jóban akart lenni, olyan politikai lavírozásra kényszerült, amelynek nem az adott szó szentsége volt a központi eleme. A helyzet bonyolultságát kitűnően illusztrálja Vukcic István példája. 1443-ban, amikor az elhunyt II. Tvrtko utódjaként Stefan Tomas (Tamás István) lépett a bosnyák trónra, a humi vajda az új uralko21 Tfiaí/óczyL.: Bosnyák és szerbi. m. 126., 14S. 22 Fine, J. V.A., Late Medieval Balkans i. m. 484. 23 Pl. 1365: ubi in regno nostro Bozne innumerabilis multitudo hereticorum et paterinorum pululasset in errorem fidei orthodoxe — DL 2446., 1395: in regno Bozne sepius contra cismaticos (!) et patarenos eiusdem regni incolas — DL 8030., továbbá: a manibus condam Herwoye de Bozna, paterine iniquitatis alumpni — Engel P.: Bosnyák-magyar kapcsolatok i. m. 510. (56. sz. jegyz.). 24 Alfonz balkáni terveire és akcióira lásd Oliver Jens Schmitt: Skanderbeg. Der neue Alexander auf dem Balkan. Regensburg 2009. 47., 187-202., Thallóczy L.: Bosnyák és szerb i. m. 260-296. 116
