Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Neumann Tibor: Hercegek a középkor végi Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Neumann Tibor Hercegek a középkor végi Magyarországon'* Aligha éri meglepetésként az olvasót, ha kijelentjük, hogy a középkori Magyar Királyságban hercegnek az számított, aki királyi családból származott. Szemben ugyanis a német gyakorlattal, illetve a császár ez irányú jogával, a magyar királyok sohasem emelhették egy alattvalójukat hercegi rangra, azaz a hercegségbe hazánkban csak születni lehetett, a címet elnyerni nem.* 2 A középkor vége mégis új korszak a hercegi címek és hercegségek történetében. Noha a középkori Magyar Királyság uralkodóházain belül nem alakultak ki a főágtól egyre távolodó oldalágak (mint például Francia- országban az Anjouk), az I. Lajos halálától II. Lajos mohácsi elestéig eltelt közel másfél évszázad a történelmi véletlenszerűségnek köszönhetően még ezen a különös jelenségen is messze túltett: alig volt ugyanis néhány esztendő, amikor a magyar királynak törvényes fia élt volna a királyi udvarban. Albert király utószülött fiát, V Lászlót 1440-ben három hónaposán, míg II. Ulászló fiát, Lajos herceget 1508-ban két évesen koronázták Fehérvárott magyar királlyá. Alig beszélhetünk tehát ezen időszakban hercegi udvartartásról és a trónörökös, illetve királyi hercegek politikai szerepéről.3 Az alábbi tanulmány ennélfogva olyan középkor végi hercegek életének, elsősorban azonban hercegi címeiknek a rövid bemutatására vállalkozik, akik a Magyar Királyság területén éltek, és elszakadva az éppen regnáló dinasztiától, az arisztokrácia élére álltak. Az ő esetükben tehát a hercegi titulus tulajdonképpen főnemesi címmé vált. A középkor korábbi időszakában ugyanis az uralkodó dinasztiához való tartozásnak az volt a természetes következménye, hogy a hercegek az arisztokrácia felett álltak. Egy kivétel volt ez alól: ha az illető herceg nem a magyar, hanem egy külföldi dinasztia tagja volt. Példának állít1' Kutatásaimat az OTKA (K 100 749. és К 105 916.) támogatta. 2 Természetesen nem számítom ide a hűbéresnek tekintett külföldi — román, szerb, bosnyák — fejedelmeknek való címadományozásokat. Ezekre lásd Schiller Bódog: Az örökös főrendiség eredete Magyarországon. Budapest 1900.292-294. 3 II. Ulászló gyermekeinek, az 1503-ban született Anna hercegnőnek és a három évvel később született Lajos hercegnek, illetve királynak anyjuk halálát követően közös udvartartásuk volt, amely azonban nem jelentett önálló politikai tényezőt. Udvartartásukra lásd Fógel József: II. Ulászló udvartartása (1490-1516). Budapest 1913. (elsősorban: 39-44.). — Nem volt jelentős politikai szerepe II. Ulászló király néhány esztendeig Budán élő öccsének, Zsigmond hercegnek sem, a későbbi I. Zsigmond lengyel királynak (1506-1548). Többek között Budán is vezetett számadáskönyvének kritikai kiadását lásd Úéty dvora prince Zikmunda Jagellonského vévody hlohovského a opavského, nejvyssího hejtmana Slezska a Luzic, z let (1493) 1500-1507. Kritická edice pramene. К vydání pfipravil Petr Kozák. Praha 2014. 95
