Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
B. Halász Éva: Anjou István herceg (1332–1354)
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON történnie, de több ponton is nehézségbe ütközünk, ha pontosítani akarjuk azt. Tudjuk, hogy a herceg 1351. október 18-án Budán dux Transsilvanus intitulatióval erdélyi ügyben adott ki oklevelet. Azt is tudjuk, hogy a vajdai tisztséget Gönyüi Tamás után Kont Miklós nyerte el, akinek működése december 6-tól adatolható. Azonban 1351. október 9-én — a Szent Mihály ünnepének oktáváját követő negyedik napon — oklevelet adott ki az a Tornai Egyed alvajda, aki egyértelműen Kont Miklós személyéhez köthető.'’’ Kont Miklós viszont soha nem volt a herceg alárendeltje és nehezen elképzelhető, hogy István herceg ispánjai felett Kont Miklós alvajdája állt. Továbbá Egyed alvajda oklevelében hivatkozik a Szent Mihály nap oktáváján (okt. 6.) tartott törvényszékére, ami azt jelenti, hogy már aznap ő volt az alvajda. Forrásokkal alátámasztható módon a kérdés jelenleg nem oldható meg megnyugtatóan. Azonban: mivel Egyed alvajda első ízben csak Kont Miklós erdélyi vajdasága idején köthető dominusa személyéhez, megkockáztatható, hogy eredetileg nem Miklós, hanem István herceg vagy Gönyüi Tamás környezetéhez tartozott és az ez utóbbi vajdasága alatt megszerzett alvajdai tisztséget sikerült megtartania a terület új urának szolgálatában is, belépve annak famíliájába. Gönyüi Tamás erdélyi vajdasága után egészen 1353-ig, királyi ajtónállómesteri kinevezéséig tunkció nélkül volt, így érthető lenne, ha Egyed új pártfogó után nézett volna. Az érintett területekre (Erdély, Sáros és Szepes megyék) vonatkozó archontológiai adatok alapján arra gondolhatunk, hogy István herceg valamikor december elején kerülhetett át Erdélyből a sáros-szepesi hercegség élére. Kont Miklós december 6-án szerepel először vajdaként, december 11-én már egy királyi oklevél méltóságsorában is így említik.67 68 Sárosban viszont Meggyesi Simon alispánja, Toldi Miklós utoljára 1351. december 5-én szerepel,69 ezt követően már István herceg embereit találjuk a megye élén. István sárosi-szepesi hercegségének kezdetét így nagy valószínűséggel helyezhetjük 1351. december 6. és december 28. közé. István herceg okleveleinek kelethelyei szerint 1352 második leiében tartományában tartózkodott, de azt nem tudjuk, hogy kialakított-e állandó központot valahol. Ha igen, székhelyként Szepesvár merülhet fel,70 ellene szól viszont e feltételezésnek, hogy a herceg udvarbírája, Köbli Miklós egyetlen ránk maradt oklevele Kassán kelt.71 Hiányos adatsorainkból nem derül ki, hogy a herceg elkísérte-e bátyját az 1352. évi litván hadjáratra, de az bizonyos, hogy a katonai események idején kelt oklevelét nem ismerjük. 1353 elején vette át a herceg másodízben Szlavónia és Horvátország kormányzását.72 1353. január 7-én a herceghez köthető Doncsfi Miklós volt még Sáros megye ispánja,7’’ január 13-án pedig Szlavóniában Lackfi István bán familiárisa, Váradjai Mihály fia Péter töltötte be a körösi ispáni és a vicebáni tisztséget.’4 István szlavóniai-horvát-dalmát hercegségéről az első adatunk 1353 márciusából való.75 76 Szlavóniai herceggé való kinevezését az udvar figyelmének déli irányba — a Balkán és Velence felé — fordulása indokolhatta. 1352 végén Genova és I. Lajos király szövetséget kötött egymással.’6 Genova 67 DL 30 656. — 1367-ben Kont Miklós bihari alispánja és Sólyomkő várnagya volt, lásd Engel P.: Adattár i. m. (Archontológía - Bihar megye és Sólyomkő táblák). 68 DF 243 766. 69 CDX/2.129. 70 A herceg több oklevelet keltez Szepesvárott: 1352. aug. 31.: DL 83 266., 1352. okt. 25.: DF 285 824. 71 1353. dec. 24.: DL 83 268. 72 A zágrábi káptalanban készült krónika is megőrizte a herceg második szlavón dukátusának emlékét: ista rex [Karolus - B.H.É.] vitam finivit relictis filiis tribus [...] duce Lodovico [...] postea facto rege [...] duce Andrea, facto rege Sicilie, Stephano Dalmacie, Sclavonic et Croacie duce, qui nunc in ipso suo ducatu existit, scilicet anno Domini MCCCLIII. — Monumenta historica episcopatus Zagrabiensis I—II. Ed. Joannes bapt. Tkalcic. Zagrabiae 1873-1874.1.4. 73 DL 4326., Engel P.: Adattár i. m. (Archonotológia, Sáros megye tábla). 74 CD Cr XII. 145, Engel P.: Adattár i. m. (Archontológía, Körös megye tábla). 75 István első szlavón-horvát-dalmát hercegi oklevelét lásd 1353. márc. 10.: DF 267 988. 76 DEA II. 432-437. (349. sz.). 90
