Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Bagi Dániel: Új megközelítési lehetőségek a 11. századi hercegség történetének vizsgálatához
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON nyugodott. Az amicitia megbomlása pedig lehetetlenné tette a korábbi, egyenlőségen és konszenzuson alapuló együttműködést, és szükségszerűen vezetett el konfliktusokhoz. Vélhető, hogy ezek az emberi kapcsolatok meghatározóak voltak a hercegséghez, illetve a hercegekhez köthető hatáskörök tekintetében is. Összehasonlítva az Árpádok hercegségét a velük kortárs Piastok és Premyslidák hasonló modelljeivel, megállapítható, hogy a hatalommegosztás területi, illetve hatásköri vetületei nem esnek szükségképpen egybe. A dukátus pontos területi kiterjedését mindmáig nem ismerjük, ám bizonyosan állítható, hogy a kutatásban ismertté vált központjai — ellentétben például a Piastok által működtetett rendszerrel — csak elenyésző mértékben érintették az ország uralkodás szempontjából főbb helyeit. Ennek ellenére jól látszik, hogy a hercegek — persze csak addig, ameddig fennállt a jó viszony a családon belül — komoly hatáskörökkel rendelkeztek. Ezek a hatáskörök azonban elsősorban a királyi hatalomból való részesedést jelentették, azaz a mindenkori megegyezés elsősorban hatáskörmegosztást eredményezett. Talán ezzel magyarázható, hogy rendszeresen együtt tűnnek fel a királyok és hercegek az ország főbb helyein és másutt is, együtt reprezentálva az uralkodói hatalmat. A skála másik végén a morva fejedelmek helyezkednek el: Morvaország már a 11. század közepétől kimutatható területi különkormányzattal rendelkezett, a morva fejedelmek utánozták is prágai rokonaikat, de tényleges hatalmi jogosítvánnyal nem rendelkeztek, viszont rendszeresen fellázadtak a rokoni „elnyomás" ellen. Az Árpádok 11. századi hatalommegosztási modellje tehát elsősorban családi ügy volt, melynek alapját a családtagok közötti konszenzus jelentette. E konszenzus értelmében a hatalommegosztás egyharmad - kétharmad arányban érintette az egész országot. Vélhető, hogy ezért nem tértek ki a források arra, hogy mit osztottak meg a családtagok pontosan, mert nem volt rá szükség, hiszen a 14. századi krónikakompozícióban említett divisio regni alatt elsősorban a trónviszályokat, valamint a hatalom megosztását értették. 57
