Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Pálosfalvy Tamás: A szentszávai hercegek Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON demes visszatérni apja és fivére házasságaira, mert jó fényt vetnek a család pozíciójára a balkáni hierarchián belül. István herceg második feleségével kapcsolatban elég nagy a homály, amelyet Thallóczy,0 majd nemrégiben a bosnyák történész, Emir Filipovic is kevés sikerrel próbált meg eloszlatni. 1 A probléma oka, hogy fennmaradt 1455. március 1-ről egy házassági szerződés, amelyet István herceg Liechtensteini Borbála számára állított ki Hercegovinában, alig egy hónappal később azonban Nápolyban már úgy tudták, mégpedig éppen a herceg követétől, hogy István „ Payro hercegének lányát vette feleségül. 2 Az ellentmondás feloldására több kísérlet is történt, attól kezdve, hogy a két személy tulajdonképpen ugyanaz lenne, tekintve, hogy a herceg második feleségét valóban Borbálának hívták, egészen addig, hogy„Payro"hercegét, feltételesen, a bajor herceggel azonosították. Érdekes módon az a — véleményem szerint megalapozott — hipotézis, hogy „Payro hercege” mögött az epiruszi (spanyolul és olaszul Epiro, amiből magyarázható a „Payro” alak) despotát érdemes keresni, még soha nem merült föl. István herceg második felesége eszerint Tocco-lány lett volna, talán II. Carlo Tocco valamelyik leánya.70 71 72 73 Ez a kapcsolat arra is magyarázatot adna, hogy a házasságból született fiú, István miért lett később, mint arról még alább szó lesz, renegát: I. Carlo Tocco törvénytelen fiai ugyanis már régóta oszmán szolgálatban álltak.4 István herceg e második házasságával egyidőben két fiának is szerzett hitvest. Az idősebbnek, Lászlónak Anna Kantakuzena személyében, aki Brankovics György szerb despota feleségének volt az unokahúga. A fiatalabb, Vlatko ugyanebben az időben Ciliéi Ulrik gróf egy meg nem nevezett unokahúgát (quandam nepotem) vette feleségül.75 Az utóbbi kapcsolat mögött nem nehéz Ulrik gróf kezdeményező szerepét látni, és ugyancsak az ő befolyását vélték felfedezni a Liechtensteini Borbálával tervezett frigy mögött.6 77 Úgy vélem, Lászlónak a szerb despota rokonával kötött házassága ugyanezen kapcsolatrendszer eleme volt, amely szervesen illeszkedett Ciliéi egyértelmű balkáni ambícióihoz. A Cilleieket 1427 óta örökösödési szerződés fűzte a bosnyák királyhoz,’ és aligha véletlen, hogy Ulrik gróf éppen a házasságok idején vagy röviddel előbb vette fel addig használt szlavón báni címe mellé a dalmát-horvát báni címet is.'8 Utóbbi aktus után néhány hónappal már híre járt Velencében, hogy Ciliéi el akarja ragadni a köztársaságtól Dalmáciát.9 Vlatko herceg másodjára, ha lehet, még előkelőbb házasságot kötött: a Nápolyi Királyságban grófi, majd hercegi rangot viselő és fontos posztokat betöltő Marzano család egyik tagját vette feleségül, akinek anyai nagyapja nem volt más, mint maga V Alfonz király. Ezen a módon magával Mátyás magyar királlyal is rokonságba került. A herceg halála után az özvegy a neves velencei katona, Antonio Loredano Marco nevű fiához ment feleségül.80 70 Thallóczy L.: Bosnyák és szerb i. m. 133-139. 71 Emir О. Filipovic-. Povelja hercega Stjepana Vukcica Kosaié Barbari od Liechtensteina (Kljuc kod Gacka, 1. mart 1455. godine). Grada Archiva Bosne i Hercegovine. Godine У broj 5. Sarajevo 2013.7-18. 72 Lásd az előző két jegyzetben idézett műveket, az oklevelet mindkét szerző kiadta. 73 A despotátusra és a Tocco családra lásd Donald M. Nicol: The Despotate of Epiros 1267-1479: A Contribution to the History of Greece in the Middle Ages. Cambridge 1984.197-215. 74 Franz Babinger: Mehmed the Conqueror and his Time. Ed. with a preface by Ralph Manheim. Princeton 1978.383. 75 Thallóczy L: Bosnyák és szerb i.m. 130-131., 139. 76 Filipovic, E. О.: Povelja hercega Stjepana i. m. 12. 77 Cirkovic, S.: Herceg Stefan Vukcic i. m. 72. 78 Az első általam ismert oklevél, melyben már dalmát-horvát bánnak is címezi magát, 1454. dec. 13-án kelt: DL 100644. 79 de ambitione quam habet comes Cilié aufferendi nobis Dalmatiam — Sime Ljubic: Listine о odnosajih izmedju juznoga slavenstva i mletacke republike. Knjiga X. Od godine 1453 do 1469. Zagrabiae 1891.46. 80 Atanasovski, V.: Pad Hercegovine i. m. 97-98., 167-168. 122
