Zsoldos Attila (szerk.): Hercegek és hercegségek a középkori Magyarországon. Konferencia Székesfehérváron 2014. szeptember 20. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2014)
Pálosfalvy Tamás: A szentszávai hercegek Magyarországon
HERCEGEK ÉS HERCEGSÉGEK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON Hervoja elpártolásában jelentős szerepet játszott Sandalj 1 Iránié, a bosnyák királyság Hervoja mellett leghatalmasabb tartományúra. О tartotta uralma alatt az ekkor még Hum (Halomtölde) néven ismert területet, amely később az utódai alatt vette fel — éppen a hercegi címnek köszönhetően — a Hercegovina elnevezést.14 Sandalj, maga is az oszmánok adófizetője, egyben Zsigmond támogatását is élvezte, ezért amidőn Hervoja támadást indított ellene, a magyar király a humi vajda pártját lógta, és ezzel kiváltotta Hervoja ellentámadását, ami a magyar sereg említett súlyos vereségéhez vezetett15 Sandalj vajda tevékenysége16 ehelyütt csak abból a szempontból érdekel minket, hogy miután török segítséggel jelentős mértékben gyarapította az uralma alatt álló területeket, ő volt az, aki megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy Humot mint önálló politikai entitást leválassza a bosnyák államról. 1435 márciusában bekövetkezett halála után Zsigmond magyar király kísérletet tett Hum elfoglalására, mégpedig arra hivatkozva, hogy „Halomföld összes nemese és lakója, akiknek elődei és következésképp ők maguk is a magyar király és magyar királyságunk koronája iránti hűségben, alávetettségben és engedelmességben éltek, de a néhai Sandalj vajda hatalmasul önmaga iránti alávetettségre és engedelmességre kényszerítette őket, most az igazság és értelem parancsának szavára felajánlották, hogy ismét visszatérnek hűségünkre, alávetettségünkbe és engedelmességünkbe", vagyis a magyar koronához és regnumhoz, amelyekhez „mindig és régi időktől lógva tartoztak 1 Bár a „Halomföld hercege " (dux Chulmie) címet a későbbi II. András is viselte herceg korában,18 valószínű, hogy Zsigmond a Kotromanic-örökség jogán igényelte magának a vidéket, tekintve, hogy a Vukcicok előtt Halomföldét éppen I. Lajos király feleségének (Zsigmond anyósának) a családja tartotta uralma alatt.19 Bármi volt is egyébként a jogcím, Halomfölde ekkor nem került magyar kézre, mert a magyar intervenció Eszaknyugat-Boszniára, Jajca környékére korlátozódott.20 II. Sandalj örököse saját utód hiányában unokaöccse, Vukcic István lett, akit Thallóczy Lajos a következőképpen jellemzett: „István herceget ravasznak, változékony természetűnek, brutálisnak, lustának, bor- és asszonyszeretőnek, majdnem írástudatlannak jellemzik a közelkorú krónikások [...], ha még odasoroljuk szívósságát, hihetetlen könnyedségét a néha teljesen ellentétes eszközök megválasztásában, néha helyes és éles érzékét a külpolitikai hatások mérlegelésében, oly tipikus balkáni fejedelem áll előttünk, a kiről hímet lehetne varrni a többire is. Bátran modelje lehetett volna egy balkáni Macchiavellinek". Majd, valamivel később: „Vukcic István egyebet sem csinál, mint megalkudni próés város) története 1450-1527. Az oklevéltárat szerkesztette Horváth Sándor. (Monumenta Hungáriáé Historica, Diplomataria 40.) Budapest 1915.28-47. 14 (1520): ín ea Bosniae parte, quam indigenae Hercegovinám, alii ducatum Sancti Savae vocant — Thallóczy L.: Jajcza i. m. (okmánytár) 290. 15 MályuszE.: Zsigmond király i. m. 111., Cirkovic, S.: Istorijasrednjovekovne i. m. 240—243. 16 Fine, J. V A.: Late Medieval Balkans i. m. 463-476. (passim); Cirkovic, S.: Istorija srednjovekovne i. m. 240-250., 253-267. (passim). Legújabban és legbővebben lásd Esad Kurtovic: Veliki vojvoda bosanski Sandalj Hranic Kosaca. Sarajevo 2009. 17 Thallóczi (!) Lajos - Barabás Samu: A Frangepán család oklevéltára I. 1133-1453. Budapest 1910.266. (az oklevél eredetijét lásd Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Diplomatikai Levéltár [a továbbiakban: DL] 88 092.) 18 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt I—II. Budapest 1899. II. 13. 19 Fine, J. V.A., Late Medieval Balkans i. т.275-285., Cirkovic, S.: Istorija srednjovekovne i. m. 267. 20 Mályusz Elemér: A négy Tallóci fivér. In: Uö: Klió szolgálatában. Válogatott történelmi tanulmányok. Szerk. Soós István. Budapest 2003.146-148. 115
