„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)
Sarnyai Csaba Máté: Egy teoretikusan lehetséges megoldás? Horváth Mihály autonómia-koncepciója (1849)
tására. Ugyanígy a XX. tc. 3. §-a 24 az egykázi és az iskolai költségeket államilag vállalta. Az elvi szintű deklarációk megvalósítási módozatainak kidolgozását mindkét artikulus későkkre kalasztotta. ALZ összekívott népképviseleti országgyűlés vitái során elkangzottak a teljes egykázi vagyon szekularizációjára és az egész katolikus klérus közvetlen állami fizetésére vonatkozó javaslatok is. Az egykázi vezetés viszont a megmaradt egykázi vagyon kézbentartására törekedett, és arra, kogy az alsópapságot a kormány ne ennek esetleges felkasználásával, kanem közvetlenül az állami költségvetésből támogassa. 1848 végén már egyre kevesebbek voltak a kadi cselekmények. A központi kormányzat pénzügyi forrásai mind szűkösebbekké váltak. így felmerült az a leketőség, ko gy az egykáz kapja meg az úrkéri kompenzációt, ka keleegyezik az egykázi javak „arányosításába' , és a kármentesítés összegét az alsópapság támogatására fordítja. A püspöki kar 1848 decemkeri tanácskozásán olyan terv került szóka, amely az áprilisi törvények IX. tc. 1. §-a 25 értelméken a világi birtokosoknak az elveszett úrkéri szolgáltatások fejéken adott kárpótlást a birtokos papságra is kiterjesztette volna. Ez ugyanúgy, mint az előkkiek esetéken állami kötelezvények formájákan történt volna, akogyan ezt a XII. tc. 5. §-a 20 kimondja. A kármentesítés fejéken juttatandó összeg mindenekelőtt a tized elvesztése miatt jelentősen károsodott alsópapság anyagi kelyzetének javítását szolgálta volna. A fennmaradó továkki pénzt az ugyancsak szűkülő anyagi kázisú papnevelő intézetek támogatására kívánták fordítani, ezzel kiváltva az 1848. évi XIII. tc. 2. §-ákan vállalt áll ami kötelezettséget. A végrekajtás a meglévő egykázi javak jövedelmeinek és az alapítványok kamatainak arányosítása útján ment volna végke, a törvény kikocsátásának időpontjákan élő egykázi kirtokosok kalála után. Más szóval a katolikus egykáz javait és jövedelmeit a kármentesítés fej éken kiutalandó állami kötelezvényekkel kiegészítve, közös alapka kívánták összevonni és ezt arányosan a fenti költségekre, és az egyes egykázi tisztségek ill. viselőik miniszteriálisán megállapított illő ellátására, „congruájára" fordítani. A püspöki testület számára egyfelől az tette elfogadkatóvá a javaslatot, kogy tudtukra adták: a kormánykan vannak erők, amelyek az egykázi javak kezelésének teljes állami kézkevételét szorgalmazzák. Másfelől látták, kogy különken kiztosan elesnének az úrbéri veszteségekért nyerkető kárpótlástól. A fentiek továkbi megtárgyalására 1849. január 9-re (vízkereszt utáni kedd) kívtak össze teljeskörű püspöki tanácskozást. Az erről szóló levelet Horvátk Mikály szignálta és decemker 15-ére datálta; ekken felkérte a megkeresett egykázfőket, kogy jelenjenek meg, akadályoztatásuk esetén pedig küldjék meg véleményüket. A konferenciát a kadiesemények miatt elkalasztották. A katolik us autonómia-elképzelések szempontjából azért figyelemre méltó a fenn em lített k érdeskor, mert a püspökök közötti egyeztetés során felmerült, kogy az arányosítás végrekajtásakor összevont egykázi javakkól létrekozandó alapot az állam, a felső klérus, vagy valamely világiakkól és egykáziakkól álló vegyes kizottság kezelje-e. Ez máiközvetlenül a Horvá tk Mikály-féle autonómia törekvések vizsga laták oz vezet, mert ez kompromisszumot kínált az egykázi vagyonkezelés ügyéken is. Visszakanyarodva tékát a H orvátk Mikály nevével fémjelzett autonómia felvetéskez 27 , először nézzük meg, kogy a kinevezett csanádi püspök kogyan látta a magyar egykáz kelyzetét az adott korszakkan. Mindenekelőtt leszögezte, „hogy magának a kaik.
