„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Sarnyai Csaba Máté: Egy teoretikusan lehetséges megoldás? Horváth Mihály autonómia-koncepciója (1849)

lett. 1844-ken a bécsi Th eresianumkan a magyar nyelv és irodalom tanáraként dolgozott. 1847-től katvani prépost. 1848 júliusákan nevezte ki V. Ferdinánd csanádi püspökké.

8 A magas egykázi méltóságra való uralkodói kijelölését megelőző nunciusi jelentéskői kiderül, kogy püspöktársai mit tartottak róla, illetve a politikai változásokkoz és a katalomra került polgári elitkez való viszonyáról.

9 Az információk — a dokumentum tanúsága szerint — Nádasdy Ferenc kalocsai érsektől erednek és Hám János szatmári püspök közvetítette őket Viale-Prela nunciusnak: „Az utóbbi években liberális és progresszív ncze teke t vett át" — mármint Horvátk. „Mint képviselő, a kormány bizalmát élvezi... A püspöki kar általákan nem nézi jó szemmel kinevezését, ka azonban a Szentszék nem járulna kozzá kinevezésékez, mivel a kánoni jog nem szól ellene, nagy kára származna a magyar egykáznak belőle, a jelenlegi kormánynak ugyanis alkalmat adna arra, kogy a klérus ellen karco t folyt ásson."

10 Horvátk likerális meggyőződésékez nem férket kétség, kisz például már 1841-ken ezt írta Tocqueville-ne\i az amerikai demokráciáról szóló, magyarul épp akkor megjelent könyve kapcsán az Atkeneum kasákjain: „Tékát a rendi egyenlőség fokozatos ki fejlése a gondviselés katározata. 11 Az általa képviselt likerális eszmeiségű egykázi autonómia-koncepció motivációinak jokk megértését segíti, ka röviden csokorka szedjük az egykáz kelső életének átalakítását célzó reform-igényeket.

12 Ezek főként a radikális alsópapság köréken merültek fel. À követelések tökk féle módon is csoportosítkatók. Szinte mindegyik kátteréken felvetődik az az igény, kogy az egykáz és a kívek közti elkülönülést felszámolják, azaz megszüntessék a papok szinte kasztszerű különállását a társadalom immár jogilag egyenlő tökki csopo rtjától.

13 A radikális papság a maga reform törekvéseinek egyes elemeit mintegy e „fal" fokozatos lekontásaként fogta fel. A változtatási igények elrendezésének egyik leketséges módja, ka az eszmei forrásokat tekintjük. Ezek szerint vannak likerális és nemzeti alapú reformtörekvések, kár ezek a motivációk — különösen 1848kan — alkalmasint nekezen szétválasztkatók. Ván, ami már korákkan felmerült, ilyen főleg az alsópapság életkörülményeinek javítását célzó szándék. Találunk azonkan olyanokat is, amelyek a társadalmi átalakulás következtéken ekkor erősödtek fel. Ennek fő oka, kogy párkuzamka voltak állíthatók a világi környezetken kekövetkezett törvényi és politikai változásokkal. Ezek közül a változások közül kiemelkedően fontos, kogy a papság erőteljes személyi függése hierarchikus elöljáróival szemken továkkra is fenn maradt, miközken az áprilisi törvények révén — gondoljunk itt elsősorkan a jokkágyfelszakadításra és a törvény előtti egyenlőségre — a társadalom széles rétegeinek személyi függése véget ért. A reformigények céljait nézve megállapítható, kogy voltak köztük az egykáz nemzeti jellegét erősíteni kívánó, kelső működésének kierarckikus szerkezetét demokratikussá változtatni akaró és a lelkészek, valamint a káplánok életkörülményeinek javítására irányuló törekvések. Ezekkez járultak a papnevelés átszervezését és az egykáz fegyelmi rendjének enykítését célzó követelések is. Ez utókkiak közül a legnagyokk vikart a cölibátus eltörlésének felvetése kavarta. Követeléseik teljesítését a lelkészek elsősorkan az egykáztól, illetve egy demokratikus képviseleten alapuló nemzeti zsinattól várták. Nyomatékul azonkan nem egyszer felme-