„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)
Sarnyai Csaba Máté: Egy teoretikusan lehetséges megoldás? Horváth Mihály autonómia-koncepciója (1849)
hozott törvények ugyanis — itt elsősorban az egyházi tizeddel 2 , a főkegyúri jog gyakorlásának miniszteri ellenjegyzésével 3 valamint a vallási egyenlőséggel és viszonossággal 4 , főként pedig az egykázak költségeinek állami finanszírozásával 0 kapcsolatos megnyilatkozásokra gondolunk — jól mutatták, kogy az új kelyzethen a klérus a régi módon és su llyal már nem tudja érvényesíteni az érdekeit. Ennek fokról-fokra való belátását tükrözi a lépésről-lépésre kialakított püspöki autonómia-igény és elképzelés. À püspökök tökksége számára 1848-kan az autonómia felvetése nem stratégiai 6 , kanem taktikai lépés volt, amellyel az új politikai kelyzetken meggyengült érdekérvényesítési pozíció ikat kívánták erősíteni. A felállítandó autonómia-szervezet hatásköre az egyház úgynevezett külső ügyeire vonatkozott volna. Ezek közé tartozik a zsinatok szakad megtartása, éppúgy, mint az iskolák alapításának szakadsága, vagy az egykázi és iskolai alapítványok — azaz az egyházi vagyon — szahad kezelésének joga. 7 Más szóval főként azokra a területekre terjedt volna ki ez a kompetencia, amelyek a megváltozott viszonyok között a polgári állam kezéhe mentek át. Ugyanakkor kerülte, kogy a szervezetet kármiféle hitelvi vagy egyházfegyelmi illetékességgel ruházza fel. A tervezett hierarchikus struktúra, tökks zörös választási szűrő és az egyháziak döntő súlyú szavazata — a számszerű világi tökkség ellenére — garantálta volna a szervezet felsőkk klerikus körök céljainak megfelelő működését. Ekken az elképzelésken tékát az autonómia korákkan vázolt vonatkoztatási lehetőségei közül a katolikus egyháznak az állammal szemkeni autonómiája kapott hangsúlyt. Ugyancsak visszatérő hivatkozási pont a katolikus egykáznak a státussal szemkeni olyatén igénye, hogy tőle való függetlenségének a foka más felekezetekkel megegyező mértékű legyen. Másrészt viszont hiányzik ekkől a koncepciókól a törekvés a világi hívek valós kefolyására és a klérus alsókk hierarchikus szintjei számára a nagyokk önállóság kiztosítására. Mindez azt támasztja alá, hogy az újszerű egyházi autonómia-szervezet az egyházfők tökksége számára mindenekelőtt taktikai lépés volt, a megváltozott társadalmi és politikai-katalmi kerendezkedéshez való alkalmazkodás szándékával. Erre mutat az is, hogy amikor az új kerendezkedés fokozódó nehézségekkel került szemke — 1848 őszétől - a fel ső klérus köréken fokozatosan elkalkult az autonómiát követelő hang. A katonai és politikai helyzet — a tavaszi hadjárat nyomán — 1849 májusára átmenetileg ismét stahilizálódo tt. Ezt követően Horváth Mihály, a liherális gondolkodású kinevezett csanádi püspök, már mint a Szemere-kormány kultuszminisztere vetette fel saját autonómia-elképzelését. Mielőtt rátérnénk a Horváth-féle autonómia-elképzelés ismertetésére, szólnunk kell a történetíró püspök pályájáról, az ekken az időszakkan zajló egyházon helüli reformtörekvésekről és az állam-egyház viszony két fontos eleméről: a népiskolai törvényről és az egyház kárpótlásáról. Horváth Mihály Szentesen született 1809. októker 20-án szegény családkan. Tanulmányait előkk Szegeden végezte, majd 1825-től a váci Papneveidéke került. 1830 -kan kölcsészdoktorátust szerzett. A következő évken pappá szentelték. Dorozsmán, Kecskeméten és Nagykátán volt káplán. Történelmi munkáival három akadémiai díjat nyert, így 1839-től a legmagasakk tudományos testület levelező, 1841-től pedig rendes tagja
