„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Mózessy Gergely: A székesfehérvári egyházmegye 1848/49-ben

a kérését teljesítette az egykázmegye vezetése. (A tökki kekörtönzött vagy esztett pap neve jó időre eltűnt a schematismus-ból.)

41 A szakadságkarc kukása után először 1849 októkerken folyamodott a kelynökköz az egykázmegye kötelékéke való visszavételéért. „N(agysá)gos kegyes válaszáért alázatosan esedezve, egyszer 's mind bocsánatot kérek, kogy személyes meg jelenés kelyett, jelen folyamodással alkalmatlankodom. Ne méltóztassék ezt másnak tulajdonítani Nfagysájgod, mint egyedül annak, kogy míg jövendőmről tisztákon nem vagyok sem jelen megvallom egykáziatlan külsőmet megváltoztatni, sem azzal N(agysá)g(o)dat sérteni nem kívánom. "— zárta sorait.

42 Valószínűleg a már idézett Koller-napló május 3-i kejegyzésével is megörökített kosszú kajuszára célzott. Későkk is kérelmezte visszavételét, melynek nyomán 1850 májusákan Aigner Károly kanonok és Májer József szemináriumi igazgató kivizsgálta ügyét. Tiszta lelkiismerettel vallotta: kár tökk csatákan is részt vett, emkert még véletlenül sem ölketett, kiszen csak karddal szolgált, puskát soka el nem sütött. Farkas Ferenc kelynökségének idején azonkan rekakilitálását nem érkette el. Csak 1852-ken állkatott ismét egykázmegyei szolgálatka. 1858-ig, mint székesegykázi oltárigazgató csak csekély jövedelemmel rendelkezett, akkor végre önálló plékániát kaphatott, Pázmándra került.

43 Pados János pályafutásának némely állomásáról már esett szó. A szentszé ki jegyző 1848 őszén tákori lelkészként szolgált felettesei engedélyével. 1849 áprilisában váratlanul retorziók vártak rá, mint arról Farkas Ferenckez írt levelékől értesülünk: „Nagy megütközéssel olvastam Nagyságodnak folyó kó 4-ről kelt kivatalos levelét, mellyben arról értesíti: kogy Gáál Eduard királyi biztos ur' megkeresése következtében engem jegyzői kivatalomtól fölmentvén a' bogdányi káplánságra átteni méltóztatott. Megütközéssel olvastam: mert noka a lelki pá sztorkodásnál semmi t több re nem becsülök, és sekol jokk órákat nem töltöttem, mint egy szelíd és irántam kizodalmat s'szeretetet tanúsított keresztény nyáj köréken; jelenleg a'szentszéki jegyzőségtó! való fölmentésre se Nagyságodat, se a' királyi kiztos urat meg nem kértem. Midőn tékát még is rólam nélkülem intézkedni méltóztattak, ezt büntetésnél egyébnek nem veketem. S ennél fogva katározottan kijelentem: kogy én azon kivatalt, mellyet boldogemlékezetű püspökünk kegyelméből a kezeimnél lévő kinevezési okirat értelméken kitüntetés gyanánt nyertem, az Ur Isten semmiféle királyi kiztosának kedveért le nem teszem, s Gáál Eduard urat e' tekintetben kírámnak soka el nem ismerem. Ellenben egykázi elöljáróságom előtt tisztelettel megkajlok; de büntetést annak kezéből se fogadok el előbb, mint sem vizsgálat rendeltetnék ellenem, s' nyilvános ítélet által mondatnék ki a' „bűnös" fölöttem. " A helynök április 7-én kelt döntését megerősítő levelére postafordultával ugyanilyen értelemben válaszolt; csak arra mutatkozott hajlandónak, kogy a tési püspöki kirtokra költözzön ki pár napra, hiszen személyét a királyi biztos a „közrendre veszélyesnek" találta.

44 Vélhetően az osztrák uralom elmúltával áprdis végén ismét a városban volt. Júliusban renitensként, fegyveres szolgálatot vállalva honvédnak állt, ami egyházi felfüögesztést is eredményezett. „Midőn édes kazánk végveszélyken forog, — s ezt a ' magyar kormány kimondotta — kötelessége minden egyes polgárnak megtenni azt, mi a' kaza' megmentésére teketségében áll. Ezen kötelességé>-zettói indíttatva, nekem eddigi hivatalomat egy időre el kell hagynom, hogy oda menjek, kol a' kazának fontosabb szolgálatot tekétek. " — írta a szentszék vezetőinek távozásakor.

40 A világosi fegyverletételkor őrmesteri rangban került fogságba, 1849- október 12-től