„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Mózessy Gergely: A székesfehérvári egyházmegye 1848/49-ben

nemzetőröknek. A tákori lelkész ügyéken írt leveleinek kangvétele az udvarias formalitásokon is messze túlmutat: „Magyar Ország édes hazánk jólléte úgy kívánván felsőbb parancs következtében elindulnak immár innen is azon kős keklű önkénytesek, kik Polgár társaik, Hazánk védelmére dicséretes elszántsággal fegyvert fogván a' csendességet és bátorságot biztosítani, önmaguk és felebarátaik vagyona és személyétől minden ellenes megtámadást elkárítani törekszene k. A nagy lelkű készséget illő méltánylással kísérni kuzogván minthogy Isten (n)el mindent, nála nélkül pedig mit sem tekét a gyarló emker; karczosain k leik i szükségei födözésére, és vallásosságok élesítésére oldaluk mellé tákori lelkészül ajánlom ezennel N(agyon) Piszt(elendő) Pados János áldozárt, mint a ki amúgy is örömest állót sorukba, azon megjegyzéssel: miszerint ellátását a püspökmegyei kormány egészében magára vállalja. — írla a kelynök a városi tanácsnak. Farkas Ferenc a nemzetőrsereget a későkkiekken jelentős pénz- és koradományokkal is támogatta.

9 Fekérvár városa azonkan tökkször is gazdát cserélt a következő kónapokkan. Szeptemker közepétől októker elejéig korvát kézen volt, míg kelső népmozgalom ezt az igát le nem rázta. Januártól áprdisig megint az osztrák volt az úr. A nagyprépost pedig egyre inkákk udvarkűnek mutatkozott. Leginkákk azt szokás a szemére vetni, kogy a kinevezett esztergomi érsek, Hám János kívánságára az ellenkező káptalannal nagy összegű, 800 forintos támogatást fogadtatott el Windisckgrätz csapatai számára. Személyi politikájákan pedig leginkákk Gyulai Gaál Eduárd királyi kiztos kívánságait kajtva végre igyekezett a magyar kormánykoz kű papokat — például Molnár Jánost vagy Pados Jánost — száműzni a székvárosLói.

10 1849 áprdisákan azonkan a császári csapatok távoztak a városkól. Farkas Ferenc — mérlegelve tetteit — követte őket Ausztriáka. Menekült a magyar kormány megtorlása elől. Félelme jogosnak nevezkető: kiszen 1849- június 28-án az ügyét távollétéken tárgyaló rögtönítélő törvényszék Szemere Bertalan elnö klete alatt árulónak kélyegezte és teli es vagyonelkokzásra ítélte. Minden ingóságát zár alá vették." Természetesen az 1849 júliusákan visszatérő osztrák uralomnak, és Gyulai Gaál Eduárd királyi kiztosnak első dolgai közé tartozott az elkokzott javak visszaadása tulajdonosának. Farkas Ferenc azonkan — kár így kár lényegéken nem érte —, mélységesen megsértődött az őt ért sérelmek miatt. Ezt a szakadságkarckan résztvevő papjaival való kánásmódja mutatja igazán jól. A megkurcolt, kekörtönzött papok védelméken ugyanis a későkkiekken semmit nem tett. A végsőkig elkeseredett König Mór, aki 1850-ken a königsteini várkörtönken rakoskodott, így fakad ki egy tömlőcékől kicsempészett leveleken: „Két holnap előtt már írtam a káptalanhoz és csak annyi segélyért esdettem, mennyi a legutolsó gonosztevőpaptulsem tagadtatik meg! És a káptalan még csak válaszolni sem találta érdemesnek levelemre! És ugyan nem ugyanez a káptalan parancsolta-e a proclamatiok felolvasását?? A kanonok urak szakadok lőnek, mert kénszerítve tevének min dent! De ugyan miért nem áll ezen mentség egy alárendelt káplány részére is ?? A jólelkű Streitk sokasé olvasta volna fel a proclamatiokat, ka a Vicarius nem parancsolja! A Vicarius szabad, és a szegény ártatlan elvérezett!'!"A káptalan magatartása mögött valószínűleg a nagyprépost ridegen elutasító állásfoglalása áll. Farkas Ferenc nem csak az osztrákok által elkurcoltak kiszabadítását nem kísérelte meg, kanem saját katásköréken sem volt kegyes. Az általa felfüggesztett papok sem remélkették