„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)

Farkas Gábor: A városi polgári fejlődés 1840-1848

főpolgármester kinevezését a város élére. U gyanis a városokkan a „főpolgármesteri kivatal" a királyi kiztos állandósítása lett volna. Af ekérvári követek opponálták a kormányzati törekvést: elmondták, kogy a városi önkormányzati struktúrában a kinevezett főhivatalnok idegen elem lenne, kiszen kinevezett egyén, tehát kinevezése közjogi abszurdum és alkotmánytalan intézkedés. Fejér vármegye rendjei országgyűlési határozatot kívántak készíteni, mely szerint a szakad királyi városokat a paraszti rendhez hasonlóan kell kezelni. Ez ellen a magisztrátus tiltakozik, rámutat, a szakad királyi város kiváltságára, amely szerint a város polgársága szakad emberek gyülekezete és nincs alárendelve a vármegye nemeseinek, és évszázadok óta önálló törvénykatóság. Tehát a vármegyének nincs joga keleszólni a szakad királyi város ügyeiké még akkor sem, ka erre a városi „nemesi közösség kéri, amelyet a város nagylelkűsége fogadott ke az elmúlt évszázadkan. Ez a kiváltságos réteg nem élket vissza kelyzetével, nem cselekedhet a város magánjogi viszonyai ellen. A városba települt nemesség egy része vármegyei tisztségviselő, számú k a 18. század végétől gyarapodott. A városka származottak egy része Fejér vármegyei volt: így Mészöly Imre Bogárdról, Szaiay Péter Polgárdiból, Csörgey Pál Perkátáról. Érkeztek távoli helységekből is: Vörös Mihály ügyvéd Pásztóról, Boldizsár Salamon gazdatiszt az erdélyi Kézdről, Csahy An tol kereskedő a Zala vármegyei Csakrendekről, Gindly An tal Tengelicről, Thomay Mihály földműves Lőcséről, de Lichtnecker Vencel a pilseni kerület egyik helység ékől, es egy kútásó Alsó-Ausztriákól jött a városka. A nemesség másik része a városi polgárok soraiból került ki, kézművesek, kereskedők, földművesek voltak. A magisztrátus leszögezte, kogy a nemesi kazak polgári tulajdont képeznek, az ezekre háramló katonai terheket (kvártély, portió, tiszti szállásra külön adó) a nemességnek viselni törvényes kötelessége. A városi nemesség ősi kiváltságaira hivatkozva állította, hogy a nemes ember háza, kúriája mentes a katonatartási teker alól, akkan az esetken is, ka városokkan laknak. A városi magisztrátus szembeszállt ezzel az állítással; jogszabályokra hivatkozva kizonyította, ko gy még Werbőczy korában is tilos volt a megyei nemesség számára városi ingatlan szerzése, a városban való lakás, és csak az 1563. évi 62. törvénycikk engedte meg azon nemeseknek a városka költözését, akiket a török birtokairól elűzött. A letelepedett nemes viszont köteles a polgári terheket a városi polgársággal közösen viselni, és csak ezen feltételek vállalása mellett szerezhetett városi polgárházat. Fejtegetésünk során több ízben találkoztunk olyan egyéniségekkel, akiknek tevékenysége nyomot kagyott a város mú ltjáb an. Az 1830-as, 1840-es évek gazdagon ontották a kiváló egyéneket, akik tehetségüket a nemzeti ügy szolgálatáka állították. Igazi nemzeti kor ez, amikor az öntudatra ékredt magyarság fiai szolgálják a nemzetet. A város szelleme — az egyéni szakadság, a gazdaság fejlődésének szakadsága — tékát a likeralizmus eszméikői táplálkozó kívánalmak, tért hódítottak a magyar vidékeken. A politikai jogok behatoltak a rendi társadalomkan nevelődött emberek agyába, akik tenni akarásukhoz keresték is a vezéregyéniségeket. Az 1840-es évek közepén a magyar ellenzéki mozgalom a nyugat-európaihoz hasonló radikális megnyilvánulásokat hordozott, s kár a forradalmat a városi nép készítette elő, de annak tömegeit 1848 tavaszától a megújulásra váró jobbágy-paraszti tömegek szolgáltat-