„Akit szolgáltatok egy árva hon volt...”. Az 1998. május 13-án, szeptember 29-én és november 12-én rendezett tudományos tanácskozás előadásai - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 2000)
Hermann Róbert: Pákozdi kérdőjelek
őszén viszont a honvédcsapatok két jelentős sikert mondkattak magukénak az 1945-ös országkatárokon kelül: a pákozdi csatát és az októker 7-i ozorai diadalt. Ám ez utókki — amelynek során 10 000 1 íorva t kat árőr volt kénytelen letenni a regyvert a magyar reguláris erők, szakadcsapatok, mozgósított nemzetőrök és népfölkelők előtt — proklematikus dátum volt. A győzelem kovácsai között ugyanis ott volt az 1948 óta ismét árulóvá „avanzsált" Görget Artúr — egy árulót pedig mégsem lehetett ünnepelni a Népkadsereg Napj a n. Maradt tehát Pákozd, aminek még két jelentős előnye volt. Egyrészt a magyar hadsereg az új ellenség, a titói Jugoszlávia hadseregének „jogelődjét", Jellasics ármádiáját állította meg a sukorói domkokon; másrészt a nagy nap egykeesett az aktuális konvédelmi miniszter, Farkas Mihály nevenapjával. A minisztertanács tehát szeptemker 29-ét nyilvánította „a Néphad sereg Napja' -vá. Az indoklás a következő volt: „Az idegen elnyomás, az évszázados jog/osztottság ellen /elkelt magyar nép fegyveres ereje, a dicsőséges emlékű szabadságkarcos magyar honvédsereg 1848. szeptember 2Q-én a velence-pákozdi ütközetben vívta meg első csatáját a hazánk területére betört ellenséggel. A honvédsereg győzelmet aratott ebben a csatában a számbeli túlerőben lévő' ellenség felett, és megmentette hazánk fővárosát, Budapestet, és ezzel lehetőséget biztosított Kossuth Lajosnak és a szabadságharc többi vezérének, hogy tovább szervezzék a forradalom és szabadságharc szent ügyét". 4 ' Ezt követően egészen 1992-ig ez a nap volt a Népkadsereg, majd a Fegyveres Erők, végű la Ma gyar Honvédség Napja. Az ünneplésekken viszonylag kevés volt a történeti elem, a keszédekken nagyokkrészt csak a szerzőjét veszített Rákosi-idézetre és a határozat indoklásákan szereplő passzusokra korlátozódott. A hetvenes évek végétől kezdve egyre gyakorikká váltak a pákozdi csata feletti ironizálások. „Milyen csata az, amelyiknek nincsenek halottai?" — hangzott el gyakran a kérdés. Ám amikor a kormány 1992-ken a Honvédelem Napjává május 21-ét, Buda követeiének évfordulóját tette, tökken politikai döntést emlegettek, s nem értették, mi kaj volt a régi ünneppel? A csata napja Kevésen múlt, kogy a pákozdi csatára nem szeptemker 28-án került sor. Ennek magyarázatát azonkan a magas politika régióiban kell keresnünk. Amikor Jellasics — a Szlavóniából Baranya megyéké kehatoló A^oíA-kadosztállyal együtt — 60 000 főt számláló kadseregével ketört Magyarországra, akkan reménykedett, kogy a magyar kadsereg krémjét alkotó cs. kir. sorgyalog- és huszárezredi alakulatok átallnak kozzá, vagy legalákkis semlegesek maradnak a harckan. Mivel azonkan Jellasics nem tudott uralkodói felkatalmazást előmutatni, a magyar reguláris csapatok tisztjei közölték vele: amint elég erősek lesznek az összecsapásra, megütköznek ve le. A magyar hadsereg a visszavonulás közken folytonosan növekedett, míg a horvát lassan csökkent. Aonikor kiderült, kogy Jellasics aligha fog parádékan kevonulni a magyar fővároska, Bécsken is a józanakb erők kerekedtek felül. Szeptemker 25-én az uralkodó minden Magyarországon található fegyveres erő főparancsnokává nevezte ki Bamberg Ferenc gróf, altákornagyot, a pozsonyi hadosztály parancsnokát. Lamkerg konzervatív érzelmű férfiú volt, de 1848 májusa óta lojálisán viselkedett a magyar kormányzattal szemken, s 1848 szeptemker utolsó napjaikan tökkek között az ő csapatai szorították ki az ország kóla M iavánál ketört szlovák szakadcsapatokat.
