Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VII. A millenniumi ünnepségek. Székesfehérvár a századforduló éveiben 1896-1904
S csodás ihlet száll meg, miként akkor - régen. És megharsan az Ő hívó trombitája S megmozdul sírjában, széles e hazában Csodás armadája, tenger katonája! Pirkad már a hajnal, közeleg az óra, Hogy újra esküdjünk ama lobogóra. Tárogató szóra, rengő riadóra! Róna, bérc megremeg, talpon a hadsereg! Felébred Rákóczi a nagy riadásra, Egy nagy, örök, dicső, szent feltámadásra! PETŐFI ÜNNEPSÉG *1 QO/I 1904-ben a régi Papnövelde, ma már Petőfi utca szerény há-L y \JJL zát a megemlékezés márvány lapjával díszíté Székesfehérvár. A magyar szabadságharc izzó szavú Tyrtaleusza e falak között ette a kóborszínész keserű kenyerét, és ennek maradó emlékét hirdették a fekete kő arany betűi: lit lakott vándorszínész korában Petőfi 1842. november9-1843. január 10. Petőfi életét a vándorszínész bolyongása és a szabadsághős lelkesedése jellemzik, míg a kettő között a szerelem és a költői munkálkodás négy esztendeje adott némi pihenést a lánggal égő, önmagát emésztő izzó szenvedélynek. Ezen három jelenség közül csupán az elsőnek volt részese Székesfehérvár, miként az 1842. év történeténél elmondottuk, ámde a másik kettőhöz is jogunk van, mert Petőfi az egész magyar színészeté. Költeményei közül az Első szerelem, Színbírálat, Levél egy színész barátomhoz, A tintásüveg, Szín és való, Színészdal, Színházban, Búcsú a színészettől, Egressy Gáborhoz, Kerényi Frigyeshez címűek vonatkoznak kedves ábrándjára, a színészetre, amelyet - saját szavai szerint - „a nyomor, mint ólom megnyomott." Ezen a pályán nem alkotott nagyot és jelest, csak a nemzeti ügy szegény harcosa, kóbor katonája volt mindenkor, de az életnek ezt az eredménytelen nyilvánulását is meg kell becsülnünk, mert Petőfié volt. Ezt mondja a legnagyobb magyar lírikus abban a költői levélben, melyet Kerényi Frigyeshez írt:
