Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
A KIEGYEZÉSTŐL A MILLENNIUMIG - V. A kiegyezést követő esztendők 1867-1869
a népnél, mind pedig a hatóságnál akkor volt legnagyobb midőn a politikai események már a kibontakozás felé haladtak. A politikai átmenet küszöbén a régi császári és az új magyar kormány egymással ellentétes intézkedést tanúsítottak Székesfehérvár anyagi romlásával szemben. Ezek a következők. A császári kormány január 10-én lefoglalta a város összes jövedelmét, mert az adóhátralék igen nagy volt, és a fogyasztási adók bérlete után sem fizetett törlesztést a hatóság. A közgyűlés halasztást kért; megígérte, hogy részletenként fizetni fog, amint módjában lesz, mert - miként a jegyzőkönyv mondja - „nem tehető föl a közönség, hogy míg egyrészről az ínséges községek közé felvett városunk lakosai ínséges közmunka és vetőmaggal kormányilag segíttetnek, midőn az éhhalál eltávolításának nehéz feladatával foglalkozunk, másrészről ugyanazon kormány ugyanazon nép ellen a legszigorúbb katonai végrehajtást elrendelje és a közpénztárat lefoglalja." Ezzel szemben a magyar kormány március 16-án 6 ezer forintot engedélyezett vetőmag bevásárlására, 466 egyénnek pedig 8 ezer forint ínségkölcsönt utalványozott, 8 tíz nap múlva pedig ehhez az összeghez még 1500 forintot csatolt. 9 A nagy nyomorúság, amely 1867 első hónapjaiban Székesfehérvárott uralkodott, január 14-én hozta össze a társadalom jólelkű hölgyeit, akik megalapították a ma is virágzó, annyi áldást terjesztő Jótékony Nőegyletét. A megalakulást, melyre azonnal segélyezés következett, ezen sorokkal iktatta a város jegyzőkönyvbe: „Az évek csapásai folytán szerencsétlen városunk kebelében ínségben szenvedő embertársaink jajai enyhítése céljából nemes szívű, áldozatra kész hölgyeink egyesülését a város közönsége elismerő méltánylással fogadja." 10 1 ß/^Q ^ hazafias érzés kegyeletet is szült 1868-ban: a városi hatóJLUUU ság ekkor tartotta a szabadságharc vértanúiért az első rekviemet. A gyászkeretes jelentés megvan múzeumunk gyűjteményében, és így szól: „A hazaszeretet kötelességünkké teszi, hogy a nemzet vértanúinak emlékét fenntartsuk, tiszteljük, és a kegyelet oltárán bemutassuk áldozatunkat, s lerójuk adónkat a múltak emlékének. A haza, a szabadság, a jog és igazság védelméért a dicsőség útjáról vérpadra lépett tizenhárom aradi vértanú és egy nagy jellem emlékezete megköveteli, hogy emlékünnepet üljünk haláluk gyászos évnapján.
