Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - III. A katonai provizórium 1861-1865

végigtáncoltatta a síkon, poroszlopokkal ostromolva a kérlelhetlen eget... Irtózatos végiggondolni egy ránk jövő telet egy olyan országban, ahol tíz ember közül kilenc koldulni kénytelen, és a tizediknek nincs mit adni!"

6 Az Alföldnek ez a mérhetetlen csapása a Dunántúlt és így Székesfehérvárt csak kisebb mértékben érte, habár az abnormis időjárás nálunk is rossz terméshez juttatá a gazdákat. A nagy szárazság következménye gyanánt: „E város területén múlt évben nagy mennyiségű szederfák ültettetvén, ezek a nagy szárazság miatt mind kivesztek, és így a jövő tavasszal ismét kísérletek fognak tétetni."

7 A város áldozatkészsége nagy arányokban nyilvánult meg az Alföld éhezői iránt. Azt a jótékony célú hangversenyt, melynek rendezője a Kaszinó volt, már említettük; itt csak azt konstatálhatjuk, hogy ennek jövedelmét és a városi tanács által gyűjtött 804 forintot, úgyszintén a gabonát a helytartótanácshoz küldötte a hatóság.

8 Sajnos, hogy Székesfehérvár könyöradományának egy részét is olyan sors érte, mint az országos gyűjtést általában.

9 Legjobban találó erre az egyik későbbi országgyűlésen elhangzott beszéd, ahol a többi között ezt mondották: „Nem tudjuk-e, hogy 1863-ban mily áldásdúsan osztogatta a kormány malasztjait, - hogy hány retortán ment keresztül az élelmiszer. A búzából végre zab lett, s mikor elvetették, még ki sem kelt, a pénzek pedig enyvesekké váltak, s nagyon kis mértékben mentek a szegény szenvedők zsebébe; és csak azért jutottak oda, hogy az elrendelt finánc által rögtön visszavétessenek és oda vitessenek, honnan ezen könyörületesség került. A visszaélések ezer neme gyakoroltatott."

10 1863-ban jelent meg az első hírlap Székesfehérvárott. Tóth István, vármegyei főjegyző szerkesztette Borász Csarnokcímen, és habár rövidesen megszűnt az újság, mégis figyelmet érdemel, mert előzőleg sohasem szerkesztettek újságot városunkban. 1863 tavaszán himlő pusztított, és az anyakönyvi adatok szerint 84 életet kívánt áldozatul. Ez a himlőjárvány volt kiindulópontja annak a szomorú vitának, amelyet dr. Schaller János - egyébként jónevű orvosunk - vak fanatizmussal indított a himlőoltás ellen, és amely alatt az ország minden orvosi lapjában, minden hatóság előtt támadta majdnem két évtizedig a pozitív eredményű himlőoltást. Az első föllépés, amellyel 1863-ban Székesfehérvár hatóságát a helytartótanácsnál bepanaszolta, balul ütött ki reá nézve, mert a leirat a következőképp szólt: „Miután Schaller János orvos úr a himlőoltás körüli sajátságos, azonban az általánosan elismert nézetekkel ellenkező eszméjét nemcsak hirdetni, hanem a hatóságilag elrendelt himlőoltást izgatásával gátolni bátorkodott, és ez-