Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - II. Az alkotmányos városi közélet helyreállítása 1860-1861

Azért is jobb érzelem, a kegyelet parancsolja, hogy a kaszinói társulat is tanúsítsa tettleges részvétét az Alföld ínséggel sújtott népe iránt: mire nézve a szűkölködők javára egy sorsjátékkal egybekötött hangverseny rendezendő, s hogy ez minél jövedelmezőbbé - terjedtebbé - szóval az egész megyére kihatóvá tétessék, az ezen tervezett jótékony célú előadás létesítésére a kaszinóvali egyetemes közreműködésre a Fejér megyei Gazdasági Egyesület választmánya lenne felhívandó!" A hangversenyt és a sorsjátékot 1864. február 20-án, a megyeház nagytermében rendezték meg, amely igen szépen jövedelmezett. A kaszinó is állandóan érezte az anyagi zavarok kellemetlenségeit, és minden év jegyzőkönyveiben bőven találjuk annak megemlítését, hogy a tagok, illetőleg az akkori elnevezés szerint „részvényesek" igen hanyagul fizetik tartozásukat. Hiába volt az úgynevezett sürgölő-bizottság fölhívása, az ügyvéd sem tudott pénzt behajtani; ily körülmények között a kaszinó rohamosan közeledett az anyagi bukás felé, de a szellemi hanyatlás is szembeöltőbb lett. 1864-ben a hátralékos tagdíjak öszszege már 2225 Ft volt, a közgyűlés pedig csekély érdeklődést tudott kelteni, ahol mindöszsze 20 részvényes jelent meg. A jobb jövő reményében, különösen báró Splényi Henrik buzdítására mégis megalakult az új, hároméves ciklus, és néhány tagnak igazán emberfölötti fáradozása 147 aláírót mégis össze tudott gyűjteni. A kaszinó azonban tovább haladt a lejtő útján, és az igazgatói jelentés 1865. április 23-án szomorúan konstatálja, hogy „a választmány a szórakozáshoz minden szükségletet megszerzett, a játékdíjat lehetőleg jutányosán szabta, de egy év alatt a kiadások mellett csupán 4 Ft jött be, ami eléggé tanúsítja, hogy a kaszinó egyedül az olvasásra szorítkozó tagoktól látogatott." Itt említjük meg a kaszinónak a hazafias kegyeletről tanúskodó intézkedését, amikor 1865-ben Szalay László halálakor gyászfátyollal vonta be arcképét, és elrendelte, hogy a gyásznak ezen külső jele egy évig ott maradjon. A következő év november 18-án Zsömböry Ede igazgató rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol bejelenteni volt kénytelen, hogy a kedvező kilátások és reménnyel kecsegtető siker között megindult kaszinó szintén azon sorsra jutott, amely Székesfehérvár minden társaskörének osztályrésze volt. Szükségesnek tartotta egyúttal azon intézkedések megtételét, amelyeknek alapján legalább a tisztességes felosztás lehetővé válnék. Báró Splényi Henrik öntött ekkor is reményt a csüggedők lelkébe, és a küszöbön álló politikai fordulat, a nemzeti szellem erősebb föllendülésének reménye alapján azt tanácsolta, hogy a kaszinó megtartása érdekében