Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A SZABADSÁGHARC LEVERÉSÉTŐL A KIEGYEZÉSIG - I. Az önkényuralom évtizede 1850-1859

valamint egyeseknek, úgy társulatoknak is kötelessége a nemzet jelesbjeinek, kik az irodalmi vagy más közhasznú téren működtek, segélyezése; ennélfogva felhívja a választmányt aláírásra, előmutatván egy társulati ívet, mely azon célból, hogy Kazinczy Ferenc nemzetünk s irodalmunk emelésére tett érdemeinek emléke maradandó legyen, hogy utódai közül azok, kik szegénységgel küszködnek, felsegíttessenek, és hogy Széphalom, hol fáradozott s hamvad, idegen kézből megmentetvén, biztosíttassék, továbbra is fennálljon, mint a nemzet hálájának emléke."

49 Báró Splényi Henrik1811-ben született az Arad megyei Panádon. Tanulmányainak végeztével katonai pályára ment, de főhadnagy korában a polgári életben akart érvényesülni. Szülőföldjén, majd Nyitra megyében vezérszerepet játszott a föllendülő magyar szellem ápolásában, és ez a szép tulajdonsága érvényesült Székesfehérvárott is, ahova 1848-ban került, hogy a megye területén báró SplényiJózsef'alezredes hagyatékából a reászállott birtokot átvegye. Székesfehérvári háza joggal viselte a Budai úton a Quieti non otio felírást, mert a barátságos vendéglátás a város és a vidék egész intelligenciáját hozta öszsze állandóan, és a falak között nemes társalgással indultak a gondolatok, tervek, célok és eszmék a megvalósulás felé. Báró Splényi Henrik több ezer forintot adott a nemzeti színháznak, midőn anyagi zavarok a hazafiság templomát omlással fenyegették; segélyezte az Akadémiát, a magyar irodalom termékeinek pártolásában pedig igazán bőkezű volt mindenkor. A múlt század hatvanas éveinek nem volt kulturális és társadalmi jelensége, amelyet ne gyámolított volna, különösen a mi városunkban, amely tespedő helyzetében az ő vaskitartására, az ő nemes ösztönzésére nagyon is rászorult. 1857-ben már színházépítés gondolatával foglalkozott, és így messze megelőzte a részvényes társulatot, amely tudvalevőleg csak 1869-ben alakult meg. Ugyancsak az ötvenes években állott élére a Színpártoló Egyletnek, amelynek hosszú időig elnöke volt, és nemes példaadásával igen sokat lendített színészetünk ügyén. A Fejér megyei Gazdasági Egylet létrehozásában nagy érdeme volt, és mint sok éven át elnök, alapos készültséggel iparkodott a magyar nemzetgazdaság kifejlesztésén. Elnöke volt a polgári lövöldének, mely a hatvanas és hetvenes években az ő irányításával igazán középpontul szolgált Székesfehérvár társadalmának. Vezette végül a Városi Takarékpénztárát, amely 1872. február 29-én ezen jegyzőkönyvi sorokkal búcsúzott el távozó elnökétől: „Midőn a közgyűlés távozó kedves emlékű elnökének Székesfehérvárróli végképpen elköltözködése miatt ezen, minden egyes részvényes tagra érzékenyen ható lemondását elfogadni kénytelen, egyúttal dr. Say József igazgató indítványa folytán míg egyrészről a leköszönt elnök úrnak távozása feletti mély fájdalmát fejezi ki, úgy másrészről a tizenhat éven keresztül viselt elnöki tisztében tanúsított pótolhatatlan tevékenységéért, kifejtett ernyedetlen buzgalmáért és igazságszeretetéért, úgy