Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)
FÜGGELÉK - Színészet 1906-1913
A közönség főleg az operettet kedvelte, a drámai előadások, még a legjobbak is gyakran üres ház előtt folytak le. Az operettelőadás nagyon is költséges volt, s mert a közönség folyton új operettet kívánt, a régieket néhány előadás után le kellett venni a műsorról. Hiba volt az is, hogy gyenge erőkből álló társulat érkezett városunkba, s az előadások szinte élvezhetetlenek voltak. Silány kiállítás, rossz zenekar semmiképpen nem tudta közönségünk igényét kielégíteni. Ha az igazgató elkövetett valamit a tisztesség, pláne a szemérem ellen, a közönség mindenkor távolmaradásával büntette meg. Az erkölcstelenség hajótörést szenvedett a városi közönség felfogásán. A színigazgatók a deficiten a félárú (zóna)előadások behozatalával iparkodtak segíteni. Ilyen alkalomkor a színház mindig megtelt, de az előadás felületes volt. A közönség egy része pedig csak a zónaelőadásokat látogatta. A többi napon kevés volt a színházlátogató, és csak a bérlő közönség jelent meg. Ezeknek a belépti díjaiból a napi kiadások is alig kerültek ki. A pesti művészek és művésznők szereplése is szokásban volt, főleg a színi szezonok végén. Ilyenkor a közönség úgyszólván megrohanta a színházat, és minden talpalatnyi helyet elfoglalt. Hiba volt az is, hogy egy-egy társulat nem megfelelő időben jött városunkba. Közönségünk a szőlőszüret idején és közvetlen utána nem szokott színházba járni. Leginkább kedveli a közönség a november közepétől február végéig terjedő időszakot. Az egyes társulatok gyakran nem vették figyelembe ezt a helyi körülményt, és csak októbertől december végéig játszottak, legtöbbször üres ház előtt. A jó társulat, a kifogástalan előadás egyébként mindig vonzott kisebb-nagyobb mérvben közönséget. A színészet viszonyai akkor változtak meg, midőn a város magához váltotta 60 ezer forinton a színházat. A közgyűlés kebeléből kiküldött vezető és irányító bizottság ügyel a színészet anyagi és erkölcsi érdekeire, és - valljuk meg - jóakaratú buzgósága az eredményeken meg is látszik. Az igazgatók hibáit, az előadások gyengeségeit a kiállítás fogyatékosságát mindenkor szóvá tették, és ha nem sikerült a színészetet magas fokra emelni, mint ahogy a műérzék ezt megkívánná, ezért nem a bizottság a hibás. Nem állott módjában a bizottságnak feltartóztatnia a színészetet azon a lejtőn, amelyen 10 év előtt megindult. Láttuk színpadunkon, hogy a legjobb darabokat üres ház előtt játszották a színészek, pedig a színházi bizottság épp ekkor akarta ily nemes művek által fordulóra vinni a szín ügyét. A színházi bizottság, főleg az utóbbi években egész ambícióját helyezte annak a törekvésnek megvalósításába, hogy a lesüllyedésből ismét a régi nagyságra emelkedjék a székesfehérvári és vele együtt a magyar színészet. A székesfehérvári színpad főbb szereplői 1906 óta a következők voltak: Tábori Frida, Dénes Ella, Beleznai Margit, Gerőfi Ilona, Tomber Aladárné Kormos Ilonka, Solti Vilma, Borbély Lili, Holéczy Ilona, Rátonyi Stefi, Verő Janka, Fekete Irén, Simkó Gizella, Hidi Irén, Csendes Alisz, Ar dó Ilonka, Lónyai Piroska, Kovács Hanna, Ladányi Mariska, Kerényi Margit, Juhos Margit,Tarnai Lídia, Fábián Linka, Paty Margit, Kiss Cecil, Bihari Erzsike, Pataki Vilma, Pálfi Mariska,
