Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VIII. A nemzeti ellenállás évei 1905-1906

ke. És úgyszólván egymaga volt irányítója, fejlesztője az iskolaszék szellemének, amely elemi iskoláinkat magas fokra emelte. Erős kitartással, munkabírásának, kötelességérzetének szilárdságával haladt előre az úton, amely fejleszteni akarta elemi iskoláinkat, és amelyen annyi ellenható akadály, sokszor a rosszakarat támadása várt reá. Tanácsával több új tanterem, sőt egy egész iskola létrehozását mozdította elő, azonkívül a modern értelemben vett iskolai fölszerelésről a lehetőségig gondoskodott. A törvény és utasítások alapján szigorú volt a rendszeres iskoláztatás pontos teljesítésében, a mulasztások ellen pedig, amelyek az elemi iskolák fejlődésének akadályai, egész működése alatt, de egyedül a tanügy érdekében vaserővel küzdött. Egységes szervezeti rendszert vezetett be az iskolák számára, és ennek alapján a haladást ellenőrizte. Télvíz idején, vagy a nyár hőségében alig volt nap, hogy valamelyik iskolát föl ne kereste volna, ahol az anyagi és szellemi továbbfejlesztésre mindenkor üdvös tanácsokkal szolgált. Működése a fejlődést indította meg iskolaügyünkben, nevét pedig emlékezetessé tette kultúránkban. A ciszterci tanár Eger szülöttje volt, de négy évtized alatt székesfehérvárivá lett. Részese volt e város minden kulturális, minden társadalmi intézményének, ott állott több egyesületünk bölcsőjénél, hogy virágzásra segítse fejlődésüket. Érdemeit halálában jutalmazta meg Székesfehérvár törvényhatósága: díszes sírkövet állított porló hamvai fölé, egyik utcánkat pedig nevével ékesíté.

11