Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VIII. A nemzeti ellenállás évei 1905-1906

3. A márványlapot és az arcképeket a közgyűlési teremben fogja elhelyezni, ha pedig bármikor is elkészül az új városháza, azokat, mint a város tulajdonát, ott is a díszteremben függeszti föl. 4. Indítványunk végrehajtásával a tanácsot bízza meg, amely a közgyűlés által kiküldendő bizottsági tagokkal együtt intézkedik." Ez az indítvány még mindig az intézkedés stádiumában van. Hiszszük, hogy eljön az idő, midőn megvalósul majd, és az új városháza faláról olvashat a későbbi nemzedék történelmet. * Az országos mozgalom, melyben városunk is részt vett, a magyar ipar föllendülésének üdvös gondolata volt. Ha elgondoljuk, hogy az 1904. év statisztikai kimutatásai szerint 875 millió volt ekkor a behozatal, és csak 169 millió a kivitel; ha meggondoljuk, hogy csak ruházati cikkekben 400 millió vándorol ki évente Ausztriába, akkor nem csodálhatjuk, hogy magyar földön a tulipánkert, a sorompó és a honi iparszövetség lelkesedéssel akarták új mederbe terelni iparunkat. A mozgalom Székesfehérváron is megindult, lelkes fölhívások, társas összejövetelek, gyűlések hangoztatták a magyar ipar fejlesztésének szükségességét, de a lelkesedés elaludt, minálunk éppúgy, mint az országban mindenütt. Két következménye egyébiránt mégis volt az iparpártoló magyar törekvésnek Székesfehérvár falai között. Az egyik bemutatta városunk kézmű cikkeit, a másik gyönyörű szóval lelkesített. A két hétig tartott iparkiállítás a mai pénzügyigazgatóság épületében nyert elhelyezést, sokan látogatták az érdekes tárgyakat, a magyar ipar kialakíthatásának csíráit; a kereskedelmi miniszter is elküldötte képviselőit tanulmányozásra, eljöttek a a budapesti Sas Kör tagjai, de bizony a lelkesedés, mint egyáltalán minden magyar akarat, csak szalmatüz fellángolása volt. A költői gondolatoktól átszőtt beszédet Prohászka Ottokár tartotta a színpadon, ahol az ipart fejlesztő mozgalom rendezte ünnepét. A magyar aspiránsok, a magyar törekvések jelvényéről, a tulipánról még senki sem szólt szebben, mint a mi püspökünk, aki így aposztrofálta a tulipánt: „Nők tűzték föl a virágot a magyar ember keblére abban a szomorú márciusban, amikor a magyarnak nem akart kitavaszodni, ők fakasztották e virágot. A nemzeti életet fejlesztik vele, így lesz a tulipán az erők egyesítése. A tulipán hozta meg a csodát, hogy az ezer felé húzó magyar, kinek ezer év óta visszavonás volt az átka, a hazaszeretetben egyesült. így lesz a fölszabadulás és az igazi szabadság szimbóluma, mert megmutatja az