Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VII. A millenniumi ünnepségek. Székesfehérvár a századforduló éveiben 1896-1904

Fellángol kedvünk hamvadó szikrája, A néma kebel is feldobban rája, Ha csalogányod szól a lomb alatt... Lángszellemednek izzó sugarában Él, forrong, tombol egy mesés világ... Szebben hullámzik a kalászos róna, Csillámlik világ száz tava, folyója; Derűsb az ég s csodásb a délibáb. Igézetes dalodra, riadóra, Hull a bilincs, kondul ezer harang, S mit vérrel írtunk e hon zászlajára; Örök esküdnek mennydörgő szavára Elsáppad minden gyáva és bitang! Mozdulnak, nyílnak a besüppedt hantok... Árpád hős népe újra talpra áll; S mint akkor, fényes karddal a kezében, A hon s szabadság megszentelt nevében Viharként zúgja: „Élet vagy halál!" S merészen száll a csillagok hónáig A diadalmas, glóriás turul... Ámulva látják, s vallják minden népek: Hogy bármint dúlnak, rontnak is a vészek, Erényünk fennáll csorbítatlanul! S kivirul újra puszta kebelünkben Az ős, magasztos honszeretet. És térdrehullva, szívben egyesülve, Veled rebegjük, zengjük lelkesülve: E szív, e lélek, szent hazám - tied! Most már van Petőfi utcánk, és annak házán ott a Petőfi tábla. Igaza volt Havranek Józsefnek, midőn így fejezte ki az ünnep lényegét: „Megjelöltük e házat Petőfi nevével, hogy e név olvasása a honszerelemnek azt az érzését költse fel szívünkben, mely a lelkesedés pillanatában feledve hitvest, gyermeket, csak a hazáért rajong, mert a haza szent fogalma az egyetlen talizmán, melynek szeretete fenntartotta sokat szenvedett nemzetünket."