Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története IV. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A MILLENNIUMTÓL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG - VII. A millenniumi ünnepségek. Székesfehérvár a századforduló éveiben 1896-1904

QQQ 1899-ben szomorú esemény volt a Reinitz üzlefoerx a benJL O y J zinrobbanás. Ez három emberáldozatot követelt. Félelmes nagyságában láthatta ekkor Székesfehérvár a benzin pusztítását, amelyhez egy kis szikra is elegendő volt. A történeti hűség kedvéért megemlítem, hogy ugyanebben a házban 1869-ben is volt robbanás, amikor az üzlet még Theiler Lőríncé volt. A robbanást ekkor terpentin és kénsav keverése okozta, de emberéletet nem kívánt. Nagy dicsőség fűződik a hatóság azon elhatározásához, hogy a színház felépítésének huszonöt esztendős jubileumát október 27-én megülte. A lelkesítő felhívást Havranek/dzrse/polgármester adta ki, aki így szólt a közönséghez: „Huszonöt esztendeje annak, hogy a székesfehérvári állandó színházban megcsendült Jókainé Laborfalvy Róza bűvös-bájos hangja, hirdetvén az egész országnak, hogy a magyar színészet az Árpádok koronázó városának falai között új otthont talált - hirdetvén az egész országnak, hogy azon város közönsége, mely félszázaddal előbb a nemzeti színház nagyjait adta az országnak, most a gazdagok és szegények, a város egész közönségének együttes adományaiból új, fényes csarnokot nyit a magyar szónak, a magyar művészetnek, világító fáklyát gyújt a nemzeti szellemnek, a magyar géniusznak az ő hódító útjában. Büszke lehet e város közönsége, hogy a régiek e nemes alkotása immár az egész polgárság közkincsévé lett, mert a nagy múlttal bíró színház most édes mindnyájunké, mert az a szab. kir. város örök tulajdona. Huszonöt év után október 27-én nyílnak meg újra a megifjodott, a hamvaiból főnixként kikelt színháznak kapui, és a nemzeti művészet eme huszonötéves diadalünnepén a nemzet első művészeinek ajkairól halljuk Bánk keservét, Melinda halálsikolyát, Biberach balsuttogását, Tiborc együgyű örök igazságait, és lelki szemünk előtt megjelennek a reges múlt fényes alakjai, a hazát szerető zordon magyarok, és újra intenek, újra tanítanak: szeressük a hazát! Jöjjetek el Székesfehérvár polgárai, rójuk le a hazaszeretet, a keblünkben élő lelkesedés édes adóját a színművészet lobogó oltártüzével." A jubileumi évben, miként előzőleg és azután is, Szalkay Lajos volt a színigazgató, a díszelőadáson pedig Márkus Emília, Újházi Ede, Pálfy György és Gyenes László, a Nemzeti Színház tagjai voltak a közreműködők. A jubileum fényes volt, méltó a megnyitás emlékéhez. Itt említjük meg, hogy a huszonötesztendős ünnep alkalmából két dolgozat jelent meg, mely a székesfehérvári színészet történetével foglalkozik. Az egyik nagyobb tanulmány, és felöleli a székesfehérvári színészet egész történetét; ebből vettük monográfiánkhoz is az adatokat. A másik kisebb füzet, és inkább a huszonöt év eseményeiről szól.

13